„A gyerekben ösztönös a tudás a halálról, még akkor is, ha korábban nem volt közvetlen kapcsolata vele, nem járt még temetésen. Elég, hogy találkozott vele a népmesékben, mondókákban, gyerekjátékokban” – mondja dr. Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta.
Szeretnénk megvédeni gyermekünket a halál realitásától és az ezzel együtt járó gyász terheitől. Valójában azonban a halál az élet kikerülhetetlen része, és nem megvédeni, hanem segíteni kell őket abban, hogy értelmi szintjüknek megfelelően megértsék azt, és megbirkózhassanak magával a veszteséggel.
A gyermek felkészítését a halál témájával kapcsolatban időben, semleges környezetben kell elkezdeni, nem akkor, amikor a közeli családtag már meghalt. Ne várjunk vele, ne halogassuk, és ne egy mindent elsöprő nagy beszélgetéssel próbáljuk meg felvilágosítani. A fokozatos ráhangolódásban segítségünkre lehetnek a magyar népmesék vagy a Grimm-mesék, például a következők: A tyúkocska halála, A halál és a százéves öregasszony, A vénasszony és a halál, A halálos tánc, A halál, A Fél­kegyelmű, A szegény ember és a halál vagy a Tamás kocsis.

Az óvodáskorú gyermek halálképe
A kisgyermekek számára az elmúlás még nehezen érthető, azonban gondolatban sokat foglalkoznak vele. Óvodáskorban a halál és az álom rokon fogalmak, a halál véglegessége még felfoghatatlan számukra, aki meghalt, az hamarosan visszatérhet, mint ahogyan az álomból felébred az ember. Sze­mükben a felnőtt mindenható, tehát ha akar, vissza tud jönni a halálból is.
A halál gyakran fokozatos: lehet kicsit, nagyon és teljesen meghalni, nem ritkán használják a „meghaltam” kifejezést. A halott képzeletükben tovább él: eszik, iszik, sír, érez, tudja, ha valaki virágot tesz a sírjára stb. 
A sötétségtől és az elalvástól való félelem is részben halálfélelem, hasonló félelmet és szorongást élnek át a gyermekek, amikor a szülőtől, gondviselőtől elszakadnak, legyen az akár csak egy rövidebb távollét (ún. szeparációs szorongás). 
A hároméves gyermek is érzékeli már a beteg erőtlenségét, csökkent biológiai funkcióit, a családi stresszt, de mindezt ritkán fejezi ki szavakban. A halállal, halottal szemben nem annyira a félelem, hanem sokkal inkább a kíváncsiság jellemző. A temetés inkább érdekes esemény, valódi lényegét ebben a korban még nem értik meg.
A négy-hatéves gyermek gondolkozása változáson megy keresztül, elfogadja a múlt eseményeinek a jelenre való kihatását, a történések mögött ok-okozati összefüggéseket keres. Megérti, hogy a betegségnek oka van, a maga elgondolása szerint keresi ezeket az okokat, ún. mágikus gondolkodásából fakadóan tudja, hogy a gondolatok vagy kimondott szavak eseményeket idézhetnek elő. „Ha nagyi haragszik, akkor nem szeret engem, ha nem szeret engem, jobb lenne, ha a nagyi nem lenne.” Ha aztán a nagyi megbetegszik és meghal, a gyermekben az a tudás ver gyökeret, hogy ő volt nagyi halálának oka, mert nem akarta, hogy a nagyi legyen.

A gyermek gyásza
Közeli családtag (nagyszülő, szülő) elvesztését követő hetekben a gyermek érzelmi reakcióira leginkább rövid periódusok váltakozása jellemző, pl. szomorúság, rövid sí­rás, nyűgösség után elmerülhet a játékban, hogy aztán váratlanul újra megismételje a már sokszor feltett kérdést: Mikor láthatom nagymamámat? vagy Anya mikor jön haza?
Kisebbeknél előfordulhat a helyzethez nem illő nevetgélés, vihogás, mivel nem tudják, hogyan viselkedjenek.
Felléphet  magatartászavar, düh, agresszió óvodástársakkal, szülővel, játékokkal szemben, gyakoriak a különböző regresszív jelenségek (pl. a már szobatiszta gyermek újra bepisil, vagy a már jól beszélő gyermek dadogni kezd), nem ritkák a táplálkozási, illetve alvászavarok, néha bizonyos testi tünetek megjelenése (hasfájás, fejfájás), koncentrálási nehézségek, teljesítmény romlása.
Nagyobb gyerekeknél gyakori az önvád: úgy képzelik, hogy az elhunyt személy iránt érzett haragjukkal ők maguk az okai a betegségnek és a halálnak.
Előfordulhat, hogy a gyermek közömbösnek tűnik, ez a közömbösség azt az érzetet keltheti a kívülállóban, hogy nem érte olyan mélyen a tragédia, azonban ez nem így van, a gyer­mek egyrészt sokszor nem tudja megfelelően kezelni érzéseit, másrészt ha nem kap megfelelő tájékoztatást, nem érti, hogy pontosan mi is történik körülötte, vagy mit várnak el tőle. 
(folytatjuk)