A nemzeti kisebbségek jogainak védelme nem ellentétes az állami szuverenitással, éppen ellenkezőleg, annak megvédését szolgálja – hangsúlyozta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, miután az elmúlt napokban Belgiumban és Luxemburgban tárgyalt.
Prőhle elmondta, hogy Magyarország a visegrádi országcsoport soros elnökeként a szokásosnál nagyobb figyelmet kap, Belgiumban pedig, ahol a kisebbségek jogai nagyon nagy szerepet játszanak, különösen nyitottak arra a magyar álláspontra, amely például Ukrajnával összefüggésben a kárpátaljai magyarság jogainak védelmére összpontosít.
A belgiumi német közösség vezetőjével folytatott megbeszéléseken Karl-Heinz Lambertz úgy vélte, hogy az ukrajnai eseményekkel összefüggésben egyre többen látják be Nyugaton is, hogy a kisebbségek jogait, autonómiatörekvéseit éppen azért kell jobban figyelembe venni, hogy az állam szuverenitását senki ne kérdőjelezhesse meg. A kisebbségek jogainak védelme az állam szuverenitásának védelmét is szolgálja, éppen ezért fontos, hogy ezt Európa-szerte tekintetbe vegyék – hangoztatta a helyettes államtitkár.
Prőhle egy brüsszeli konferencián is részt vett, amelynek célja a népirtások megakadályozása volt, és arra az 1994-es ruandai mészárlás huszadik évfordulója kapcsán került sor. Mint mondta: a konferencián a szakértők őszintén beszéltek arról, milyen hatásai vannak egy ilyen konferenciának. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy hiába mondják el sokan és sokszor a holokauszttal kapcsolatban, hogy ilyen soha többé nem történhet meg, a népirtások mégis megismétlődnek a világ különböző pontjain, a legtöbb tömeggyilkosság felelősei pedig az elszámoltatást is megússzák.
A helyettes államtitkár Luxemburgban megnyitotta Magyarország állandó diplomáciai képviseletét az ottani osztrák nagykövetség épületében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.