Akár népmesecím is lehetne, de korunk új meséjét más anyagból gyúrták. Például kenyértésztából. De hogy az elején kezdjük: értékes, műemléknek nyilvánított vízimalmot örököltek a szárazpataki Lukács fivérek édesapjuktól. Az 1921-ben épült, ma is működőképes malom akár a szülői hagyaték jelképévé is avatható.
Az ősmalom
E többrendbéli érték erkölcsi összetevőjéről a fivérek szűkszavúan nyilatkoztak, inkább hallgattak, mint beszéltek róla, kézzelfogható alkotásait annál szívesebben mutatták fel. Márpedig a családi örökség aranyalapja alighanem a molnári szakmába foglalt független életvezetés, melyet immár a harmadik, ha nem ötödik nemzedék művel Lukácséknál. Az egzisztenciális önállóság záloga a több falu őrleményeit befogadó ősmalom.
A vízimalmot a nagyapa építette ― meséli a legfiatalabb fivér, Barna, s hozzáteszi, hogy panzióalapítási szándékának is ez lenne az egyik támasztéka: megismertetni a vendégekkel többek közt azt is, hogyan dolgoztak a régi, víz- és szíjmeghajtású malmok. A malomárok szomszédságában gát duzzasztja fel a Kászon vizét, kis, de festői vízesést alkotva. A felgyűlt tó nyári és téli sportok, fürdés, csónakázás, korcsolyázás számára teremthet lehetőséget, a viruló környék hegyre kapaszkodó kaszálókban, erdőkben gazdag, túrázásra, gombászásra alkalmas. Téli látványosságként sem utolsó a jégcsapokkal, hóval díszített kövek közt bukdácsoló patak. A tulajdonos különben nincs megbékélve azzal, hogy a műemléki hatóság, bár rendelkezhet a magántulajdonban lévő malom felől, tilthatja korszerűsítését például, tatarozásához nem járul hozzá. Dohogása indokolt, ez valóban rendezendő kérdés. A tulajdon és a rendelkezési jog egyeztetése még finomításra szorul, a muzeális értékké nyilvánítás nem jelenthet egyúttal államosítást is. A malom magántulajdonként vészelte át a kommunizmust.
Például kenyértésztából
A három fiú közül a középsővel, Attilával sikerült a riporternek kiadósabban elbeszélgetnie egy megfontolt bernáthegyi házőrző jóvoltából, amely végül úgy döntött, beengedi a valóban átlagon felüli jómódra valló, emeletes családi villába az ismeretlent.
Lukács Attila ugyanis teljesen új telephelyen, új létesítmények környezetében folytatja és emeli magasabb szintre a szülőktől ráhagyott vágyat az önálló életre és cégvezetésre. A faluról készült légi felvételen, mely a falufüzetben jelent meg, jól látni, miként az ősmalom, a középső fiú kis világa is kívül fekszik az utakra-utcákra felfűzött házsorokon. A volt téesz által felhúzott betonlétesítmények, istállók közelsége ― ennek a telepnek a sarkára épült az új Lukács-tanya ― nyilván előnyös volt az ipari tevékenység számára is, melyet meghonosítani szándékozott. A 47 éves, háromgyerekes, sikeres üzletembernek számító Lukács Attila világban járatos emberként fogadja a nem szokásos látogatót. Tapasztalatából ugyan nem hiányzik az alkalmazotti élmény, bár az inkább amolyan vendégszereplésnek nevezhető a szocialista iparban. A család úgyszólván elkerülte az elproletarizálódást:
― Édesapám, István a nagymamájától örökölte a malmot és a mesterséget. A kommunizmusban nem nézték jó szemmel, magániparosnak számított, a malmot 1962-ben leállították, és csak ’68-ban adták meg az iparengedélyt, idegen személyeket nem alkalmazhatott, mi dolgoztunk mellette. Azért nem államosították, mert édesapám nem adta le, és nem lévén automatizálva, nem volt anynyira kifizetődő, mint a kézdivásárhelyi és szentiváni például, melyek nagyobb személyzetet megbírtak. Francisc-féle vízturbina hajtja, és besegít egy hat-ötvenes dízelmotor. Én? Elvégeztem Kézdin a szaklíceumot a fémforgácsolási szakon. Katonaság előtt egy hónapot dolgoztam a csavargyárban, utána még másfél hónapot, hogy az időszak ne vesszen el, számítson bele a nyugdíjba, s hazajöttem édesapám mellé.
A családtörténetet itt Lukács Attila egy újítással gyarapítja. Erre alkalmat, mint oly sokaknak, a rendszerváltás szolgáltatott. Édesapja még élt, az ősmalom zakatolt és foglalt volt.
― 1990-ben azt gondoltuk a feleségemmel, valami egyebet is kéne csinálni, s nekifogtunk kenyeret sütni. Ketten dagasztottuk és sütöttük a régi családi búboskemencében hétvégeken, s vittük le Brassóba, Tatrangba.
Nem tudom, emlékszik-e még az olvasó, mekkora újdonsága volt a lövöldözős zűrzavarból kibontakozó 90-es évnek a friss házikenyér. A korábbi évek csiriz- vagy fűrészporízű, keletlen, gyári ,,gazmatyikái" (dédnagyanyám szava) után, melyek már alig mentek le az ember torkán, maga volt a szabadság üzenete, a jogaiba visszahelyezett mesterség ajándéka, dúskáltunk a friss illatú, omlós kenyérben-vekniben-kifliben, egyre-másra nyíltak a pékségek és árusítóbódék városszerte. Azok a kisvállalkozások azóta elsorvadtak, a szóban forgó megmaradt és kibővült. Hogyan?
A tőke, a piac
― A szomszéd faluban, Kőváron volt pékség, mert minden téesznek a faluját el kellett látnia kenyérrel, azt elárverezték, s mi 1991-ben banki hitellel megvettük. Édesapám 1992-ben meghalt, s mindenik testvér a saját lábára állt. Így fogtam neki 1998-ban annak, hogy új malmot építek. Az infláció beleszólt, a hitelre volt év, hogy 100―120 százalékos kamatot fizettünk, az hátráltatott, de végül letudtuk. Most két éve pedig új pékség építésébe kezdtem.
No de miért volt erre szükség?
― A kilencvenes években egyre több új malom jelent meg, emiatt a lisztet egyre nehezebb volt eladni. Én nem is kerestem igazán, mert nekem volt, hol feldolgoznom. De nem lehet véletlen, hogy sok falusi malom ma áll. Automatikusan hozta magával a helyzet. Előbb Kézdin adtuk el, aztán egy brassói ismerősöm segített, mondta, meg vannak elégedve a veknink minőségével, úgyhogy öt éve oda is viszünk. Előbb kerestem két üzletet, aztán jött a többi, hívtak fel egymás után, hogy vigyek nekik is. Oda kell figyelni a minőségre ― ennyi a titka. A receptünk megegyezik a nagyobb üzemekével, de azt javítottuk. Mikor új terméket dobtunk piacra, örökké megkérdeztük az üzleteseket, azok a vevőket, s annak függvényében változtattunk a recepten. Készítünk fehéráruból aprósüteményeket, kifliket, darázsfészket, tehéntúrós és csokoládés kiflit, dúsított tésztából ún. batont, sósperecet. Kenyérből Graham- és krumplis kenyeret, tegnap nekifogtunk a diabetikus kenyérnek is...
Az új pékség valóságos kis gyár lesz
A Lukács cég az eddigiek közül a legtöbb alkalmazottat dolgoztatja, a pékségben Kőváron húszan dolgoznak a helységbeliek, szentlélekiek, kézdivásárhelyiek, további pár pedig a malomban Szárazpatakon. A munkaadónak az a véleménye, ,,nem az számít, mit végeztek, hanem milyen mesteremberek. Voltak papíron jó felkészültek, de szakmailag gyengéknek bizonyultak. Meg kellett köszönnöm a hozzájárulásukat, mert a cég kárát látta." Viszont van, aki nyolc éve kitart a cég mellett. Erről többet nem tudok meg, legfeljebb annyit, hogy érezni a munkaerőhiányt.
Hitel
A Lukács cég hitelképesnek számít, öt éve a kis- és közepes vállalatok hivatalán keresztül nyert egy ötvenezer eurós Ricop-pályázatot, mely előnyösnek bizonyult, 60 százalékos volt s támogatás és 40 százalékos az önrész. ,,Akkor vettem az új kemencét, dagasztó- és nyújtógépeket. Olasz gyártmányú valamennyi, uniós licencnek megfelelő." A vállalkozó elárulja, maga csak gépvásárlásra pályázik, az építkezéseket igyekszik önerőből megoldani. Miért? Úgy tudja, akik építkezésre kérnek pénzt, ráfáznak, sokba kerül, elhúzódik a dolog. Amit nem mond, másoktól hallottam: elszámolni csak számlázott munkálatokat lehet, az építőcégek díjszabásai magasak. ,,Nagyon rövid idő állt a rendelkezésünkre, márciustól augusztus 30-ig, s ha nem gépeket hozatok, nem fértem volna bele az időbe, mint megjárták, akik építkezni akartak."
Újabban nagyobb fába vágta a fejszéjét, a szárazpataki telephelyen a családi ház és az új malommal szemben impozáns épület emelkedik. A gazda végigvezet, és el kell ismernem, van, mivel dicsekednie. A két éve készülő új pékség maga lesz a célszerűség. Egyelőre gépi berendezés nincs beszerelve, de belső kiképzése nagyon átgondoltnak, jól beosztottnak tűnik. A hőszigetelt ajtókat, ablakokat már felszerelték, az alsó szinten az előírásoknak megfelelően a fekete öltöző, hozzá fürdő, majd a fehér öltöző követi egymást, nagy csarnok a sütőkemencéknek, mellette lisztraktár és késztermékraktár, emebből ablakon keresztül adják ki a zárt rámpára behajtott autóknak a ládákba rakott árut. Lent ebédlő egészíti ki a munkahelyi kínálatot, az emeleten pedig iroda található internetkapcsolattal, a bentlakó munkások számára hétközi szállás, fürdő, ebédlő. Eszményinek tűnik, a termelés folyamatosságát szavatolóan célszerű, munkavédelem, higiénia dolgában is hibátlannak. Az egyik kapun beérkező szállítóeszköz a másik kijáraton távozik, a kis gyár önmagában teljesen zárt, benne a tisztaságot, szennyezésmentességet fenntartani nyilván könnyebb.
A tulaj sorolja, hogy 150 000 euróra vesz bele gépet, egy forgókemencét készül beszerezni többek közt aprósüteményeknek, kelesztőszekrényeket, egyebet.
Nem aggódik a piaci szűk keresztmetszet miatt, úgy véli, árui minőségükkel hódíthatnak hegyen túli régiókban is. A céget családi összefogással működtetik, két lánya könyvel, fia az apja mellett dolgozik a malomban. Két műszakban folyik a munka, az első délben kezd, a másik hajnalban végez, akkor rakodnak, ,,két furgon Brassóba megy, két papucs Dacia Kézdire és környékére". A legközelebbi konkurenciát a nagyobbik Lukács fiú péksége jelenti, ő külön kuncsafti körnek dolgozik, erősebbek a kézdivásárhelyi versenytársak.
Integráció
Nos, a munkahelyteremtésnél maradva: az eddigi két tucat állás száma nőni fog, ha az új pékség idén beindul, és a termelés megkétszereződik, mert ,,a malom megbírná". Huszonnégy óra alatt ugyanis húsz tonnát képes megőrölni, télen persze jobbára áll. Teljesen automata, korszerű, háromhengeres műmalom, négy ember szolgálja ki.
Üzleti vállalkozásként külön értékelendő, hogy pékség és malom összekapcsolására építette biztonságát a tulajdonos, de ezzel e törekvésnek nincs vége. A nagyobb gabonatermelőkkel szemben új igényt támasztana. ,,Fel szeretném venni a kapcsolatot velük szerződéskötés céljából. Egy volt kollégám éppen úgy termeszti a gabonát, hogy előbb egyeztet velem, mire lenne szükségem. És azt veti el. Ha ilyen együttműködés nem alakul ki, nem fogják tudni eladni árujukat ők sem. Ha csak takarmánygabonát termel, nem biztos, hogy jobban jár. A jó minőségű kenyérhez jó minőségű búza kell. A régiek is azt mondták: melyik a malom első kereke? A taligakerék!"
A vállalkozó persze sokallja az adók számát, de főleg azt nehezményezi, hogy a befektetésért cserében nem csökkentik a profitadót. E kedvezményt igényelné, ez beruházásra ösztönözne, miként történt a 1996―97-ben ― mondja. Élete különben csupa munka, üdülni nem jár, pedig a nyugati stíl szerint berendezett és felszerelt villa jól tükrözi az anyagi eszközök meglétén túl a megemelkedett igényszintet, komfort- és státusigényt.
