Bionikus olimpiát, vagyis Cybathlont rendeznek 2016 októberében Svájcban. A rendezvényen olyan verseny is lesz, ahol a résztvevők agyhullámaikkal mozgatják majd az avatárjukat.
Művégtagot és exoszkeletont, azaz mesterséges külső vázat viselő résztvevők számára is lesznek futamok – adta hírül a BBC. A Svájci Nemzeti Kompetenciakutató Központ azt reméli, a rendezvény felkelti az érdeklődést az emberi teljesítményt növelő technológiák iránt. Az agy és a számítógép összeköttetését használó versenyt olyan résztvevők számára írják ki, akik nyaktól lefelé nem képesek önálló mozgásra. Ők az avatárjukat mozgatják majd egy számítógépes játékban fejhallgató útján, amely az agyat a géppel köti össze. Végtagprotézist, exoszkeletont viselőknek, valamint kerekes székeseknek is lesz futam. Minden számban két érmet osztanak ki, egyet a „pilóta”, egy másikat az eszközt fejlesztő társaság számára. A modern technika bemutatásán túl a másik cél, hogy olyan emberek is versenyezhessenek, akik korábban ezt sosem tehették. Itt olyan technológiák segítségét is igénybe vehetik az indulók, amelyeket a paralimpián nem engedélyeznek – mondta Robert Riener, az esemény szervezője, a Svájci Egyetem kutatója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.