Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kézdivásárhelyi szervezete, annak önkormányzati képviselői sem most, sem máskor nem egyeztetnek olyan cég képviselőjével, akinek az első mondata az volt, hogy a kamerákat kapcsolják ki, és aki felkérte a sajtót, ne közvetítsék a hozzászólását – jelezte legutóbbi sajtótájékoztatóján Balázs Attila, az alakulat kézdivásárhelyi elnöke.
„Mi, az EMNP-frakció nyíltan, az emberek előtt és az emberekkel politizálunk. Semmilyen hátsó megegyezést nem fogadunk el. Az aláírók a fizetéses parkolás bevezetéséről szóló, 57-es és 58-as tanácsi határozat eltörlését kérték. Ebből kifolyólag semmilyen céggel nem vagyunk hajlandóak egyeztetni ebben a témában, ezért vonultunk ki a legutóbbi tanácsülésről” – magyarázta. Hozzáfűzte: bizonyos sajtóhírekkel ellentétben a City Parking cégnek országosan több mint 580 pere van, több mint száz peres ügyük folyik Kézdivásárhelyen, ami azt jelenti, a kerékbilincseléses esetek majdnem felében törvényszékhez fordultak az emberek. Ebből az derül ki, hogy nagy az elégedetlenség, az EMNP pedig továbbra is fenntartja, hogy a fizetéses parkolás bevezetése elsietett, megfontolatlan döntés volt – vélekedett Balázs Attila.
A Háromszék kérdésére: miként értékeli, hogy a helyi tanács négy MPP-s tagja közül három az RMDSZ-frakció álláspontját képviselte, Balázs Attila kifejtette: mélységesen csalódott az MPP képviselőiben, úgy tűnik, betartják a párt által az RMDSZ-szel kötött hosszú távú paktumot, ezért a szövetség mellé álltak. Ezentúl csak a négy néppárti képviselő tartozik az ellenzékhez – mondotta.