Hírsaláta

2014. április 29., kedd, Belföld

KOLOZSVÁR – EURÓPA IFJÚSÁGI FŐVÁROSA. A nyilatkozatot Brüsszelben írta alá Giuseppe Porcaro, az Európai Ifjúsági Fórum főtitkára és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere. Az együttműködési szerződést 26 hónapra kötötték meg, 2014. május 1-jétől 2016. június 30-ig. Megállapodtak, hogy idén novemberben Kolozsváron rendezik meg az Európai Ifjúsági Fórum nagygyűlését, amelyre 49 ország ifjúsági tanácsának és hálózatának vezetőit, több mint 250 fiatalt várnak.

Az ifjúsági fővárosi címet az Európai Ifjúsági Fórum vezette be, hogy bátorítsa a fiatalok aktív részvételével megvalósuló új ötletek és innovatív projektek létrejöttét, és hogy támogassa az ifjúságpolitikai együttműködéseket helyi és európai szinten. 2009 óta minden évben lehetőséget kap egy európai város arra, hogy az ifjúság szemszögéből mutassa be kulturális, politikai, gazdasági életét.
KUTATJÁK A Securitate VAGYONÁT. Huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után fény derülhet a kommunista titkosszolgálat, a Securitate által forgatott, majd nyomtalanul eltűnt pénzek útvonalára. Nicolae Ceauşescu hírszerző szolgálata mesés vagyonra tett szert a külkereskedelmi forgalom „megvámolásából” és a nemzeti kisebbségek kiárusításából. Hozzáférhetővé vált a Securitate  irattárát vizsgáló intézmény szakértői számára Nicolae Ceauşescu 1982. október 15-ei keltezésű rendelete is, amely létrehozta a hírszerzés számára jövedelemforrást biztosító fedőcéget: az ICE Dunărea teljes ellenőrzést gyakorolt az import-export tevékenységet folytató román állami vállalatok fölött: árukivitel esetén a társaságok a forgalom 1,4, míg behozatal során 1,2 százalékát voltak kötelesek jutalékként a cég számláira átutalni. Pénzügyi szempontból ugyancsak az ICE Dunărea felelt a diktatúra idején áruba bocsátott nemzeti kisebbségek eladásából befolyt vételár kezeléséért is, amelyről pontos leltárt tartalmaz a most kutathatóvá vált iratcsomó. A bukaresti kommunista rezsim becslések szerint több mint egymilliárd német márkát hajtott be a Német Szövetségi Köztársaságtól (NSZK) annak fejében, hogy engedélyezze az erdélyi szászok és bánsági svábok emigrálását. (Cotidianul)
ZETEVÁRALJÁN LOBOG A LEGNAGYOBB SZÉKELY ZÁSZLÓ. Aranyba és kékbe borult vasárnap az ég a Hargita megyei Zeteváralján, amikor felvonták Erdély legnagyobb székely zászlaját. A tizenöt méter hosszú és hét méter széles lobogó felvonása alatt az ünneplő tömeg a zeteváraljai fúvószenekar által kísérve elénekelte a székely himnuszt. A húsz méter magas zászlórúdra felvont lobogót tapsviharral köszöntötte a közösség, majd Wass Albert A láthatatlan lobogó című versével tisztelegtek előtte. (Krónika)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2014-04-29: Belföld - Farkas Réka:

Belföldi hírek

Többet költhetnek honvédelemre
Románia mintegy 700 millió lejjel növeli idén védelmi kiadásait – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök, az ukrán válságra hivatkozva.
2014-04-29: Közélet - Fekete Réka:

Országos első a Mikes-kórus

Magyar gyermekdal-feldolgozással, román népdallal, cigány siratóval, olasz reneszánsz- és XX. századi angol énekkel érdemelte ki a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szőts Dániel vezette kórusa az első díjat az V–VIII. osztályosok számára hétvégén Craiován tartott országos versenyen.