Alig jutott elég ülőhely a gyermekeknek: tegnap délelőtt a Tamási Áron Színház nagytermében jó néhány pótszéket kellett beállítani.
Pedig nem volt érdemes gyúródni: a Szegedi Miniszínház tavalyi mesejátékát hozta el, kevés módosítással.
Talán abban bíztak, hogy az idén nem ugyanazok az óvodások szurkolnak majd a Nyúlnak a Róka és a Farkas ellen vívott örök harcában, vagy abban, hogy a kicsik szeretik újra meg újra ugyanazt a mesét meghallgatni, megnézni – csakhogy ezt új előadásként, más címmel adta elő a városnapokra ismételten meghívott társulat, és egy év alatt változott, kilúgozódott a történet is: kimaradt például a héja és az elő zene, csak a díszlet és a jelmezek némelyike bizonyult újramelegíthetőnek. Hát, akárhogy nézzük, ez a fogás átverés-szagú. Kár.