Az erdélyi magyar politikus és az idő

2014. május 9., péntek, Máról holnapra
Farcádi Botond

Az erdélyi magyar politikus egy két lábon járó intézmény. A legjelentősebbek közül való, nem holmi sóhivatal. Vállát közéletünk legsúlyosabb gondjai terhelik, ezért aztán érthető, ha minden apróságra, határidőre, ígéretre nem tud eléggé figyelni.

Ha Bukarestben dolgozik, egy egész ország problémáinak súlya nehezedik rá, ha Székelyföldön, akkor mindezekre rátevődnek a helyiek is. Már-már össze is roskadna alattuk – csakis közössége feltétel nélküli szeretete tartja benne a lelket, és készteti arra, hogy a minden oldalról, ellenzékétől, Bukarestből, az igazságszolgáltatási szervektől érkező nyomás ellenére folytassa a szolgálatot.
Mert az erdélyi magyar politikus nem öncélúan politizál – szolgál. Nem önmagáért dolgozik –  érettünk. Nem funkcióért, pénzért – micsoda eretnek gondolat! –, de meg­maradásunkért, jövőnkért, nemzeti ügyünkért.
Ezért aztán az erdélyi magyar politikus roppant elfoglalt, és fölöttébb tiszteletre méltó. Hogy is várhatnánk el tőle, hogy – hozzánk, hús-vér emberekhez hasonlóan – esetleg találkozzon más párthoz tartozó kollégáival, leüljenek egy asztal mellé, és beszélgessenek közös dolgainkról? Az erdélyi magyar politikus nem találkozik senkivel. Főleg nem más pártbeli magyar politikussal. Vagy ha mégis, akkor mindig csak a jövőben, és akkor is csak úgy, hogy előbb bejelenti a sajtó előtt: egyeztetni fognak. Aztán – néhány hét múlva – bejelenti ismét. Az erdélyi magyar politikus időszámítása ugyanis egyáltalán nem egyezik a világival. Így aztán mi csak ne csodálkozzunk azon, ha például Kelemen Hunor RMDSZ-elnök május 8-án is azt mondja, amit szövetségese, Bíró Zsolt MPP-elnök március 25-én, éspedig hogy jövő héten vegyes munkacsoport ül össze egyeztetni az autonómiatervezetről. Melyet egyébként – ugyancsak Kele­men Hunor korábbi nyilatkozatai szerint – réges-régen, még tavaly decemberben, majd idén január végén közvitára bocsátottak. Hogy azóta sem látta senki? Ne legyünk kicsinyesek, és ne akadjunk fenn min­denféle apróságon! Ha eltelt már huszonöt év, mit számít még az a néhány hét, amíg kidolgozzák végre az autonómiastatútumot? – idézhetnénk Bíró Zsolt – világi időszámítás szerint – április 10-én elhangzott szavait.
Mert az erdélyi magyar politikus történelmi léptékben, legalább negyedszázados távlatokban gondolkodik...
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-05-09: Közélet - Farkas Réka:

Tüntetés a székely zászló védelméért

Mintegy kétszázan gyűltek össze tegnap délután a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozga­lom (HVIM) hívására a sepsiszentgyörgyi központi parkban felhúzott székely zászló védelmé­ért. A felszólalók közül többen megfogalmazták: nem hagyhatjuk, hogy az elnyomó román ha­talom megtiltsa jelképeink használatát, ki kell állnunk jogainkért, mert ez itt a szülőföl­d­ünk, kötelességünk megvédeni a székelységet a román asszimilációs szándékkal szemben.
 
2014-05-09: Közélet - Farkas Réka:

Nyertesei vagyunk az uniós csatlakozásnak (Háromszéken kampányol Winkler Gyula)

Háromszéken kampányol Winkler Gyula, az RMDSZ EP-listájának első helyezettje, tegnap Sepsiszentgyörgyön az EU-csatlakozás utáni időszak egyfajta mérlegének elkészítésére vállalkozott. Mint mondotta, Románia pénzügyi szempontból is nyertese az integrációnak, az elmúlt hét évben kétszer több pénzt kapott az uniótól, mint amennyit befizetett.