BEHÍVÓLEVÉL VAGY RUTINELLENŐRZÉS? Több magyar és román nyelvű sajtóorgánum is foglalkozik a katonai központok által kézbesített behívólevelekkel. Traian Băsescu államfő a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy az ukrajnai helyzetre való tekintettel szükségessé válhat a romániai hadkötelezettek mozgósítása. Az elnök hangot adott aggodalmának, miszerint Románia nem rendelkezik megfelelő számú tartalékossal, ráadásul a magas munkanélküliség miatt a lakosság közel egyötöde külföldön él. Az elmúlt napokban több román nyelvű napilap is napirenden tartotta a tartalékosok behívásának kérdését, arra utalva, hogy országos szinten történik a hadköteles fiatalok megkeresése.
CSÚSZIK AZ AUTÓPÁLYA. Nem állapítanak meg több határidőt a Brassó–Comarnic autópálya építésére – jelentette be Dan Şova szállításügyi miniszter. Szerinte a munkát már áprilisban el kellett volna kezdeni, de a nemzetközi bankok, amelyek a befektetéseket állnák, még nem döntöttek. Előzőleg a kormány úgy tervezte, hogy az autópálya legkésőbb 2017-ig elkészül, de a 60 kilométeres sztrádára nincs meg a szükséges 1,8 milliárd euró.
TENGER HELYETT A FÖLD LETT A SZENVEDÉLYE. Nemcsak államfőként, hanem gazdaként is vett részt Traian Băsescu a gazdák országos konferenciáján. Mi több, be akar iratkozni a LAPAR gazdaszervezetbe, ha lejár államfői mandátuma, mert ő már úgy érzi, az életben két fontos dolog van: hogy legyen gyereked és földed. (Vocea Transilvaniei)
TÚLSZABÁLYOZTÁK A GYERMEKTÁBOROZÁST. Ellehetetleníti az osztálykirándulások, táborozások szervezését az oktatási minisztérium erre vonatkozó új rendelete a pedagógusok szerint. A miniszteri rendelet értelmében ugyanis a szervező pedagógusnak dossziét kell összeállítania, amelynek tartalmaznia kell a részt vevő gyerekek nevét, szüleik írásbeli beleegyezését, háziorvosi igazolást, miszerint a programon részt vevő diákok egészségesek, a szállításra, szállásra, étkezésre vonatkozó megrendelőlapokat, a díjszabásokat, a körülményekre, szolgáltatások minőségére vonatkozó adatokat és az előleg kifizetését igazoló számlát. Az iratcsomót a tanintézet vezetőségével, illetve a tanfelügyelőséggel is láttamoztatni kell. Emellett a szervezőnek a területi fogyasztóvédelmi hivatalt is értesítenie kell a kirándulás helyszínéről és időtartamáról. A tanítónak, osztályfőnöknek arról is gondoskodnia kell, hogy a tábor időtartama alatt minden tíz gyerekre jusson egy szakképzett pedagógus, és ha a tábor helyszínén nincs egészségügyi ellátás, a csoportot elsősegélynyújtásban képzett szakembernek is el kell kísérnie. (EuroCom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.