Tízévnyi idegenbe szakadás után ismét a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház szervezi az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivált, május 28. és június 4. között huszonkét előadásra várják a színház iránt érdeklődő közönséget.
A fesztivál az alapítása óta kitűzött célt – megmutatni a kortárs színjátszás legújabb irányzatait – követi, s bár a szerény költségvetés miatt nem minden előadást tudtak elhívni, amelyet szerettek volna, így is Franciaországtól Olaszországon és Venezuelán át Brazíliáig, illetve számos romániai társulat mutatkozik be a seregszemlén.
Az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál első kiadását 1992-ben tartották Sepsiszentgyörgyön, ez a legnagyobb múltú nemzetközi színházi fesztivál Romániában – hangsúlyozta a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Radu Macrinici, a fesztivál megalkotója. Az Atelier hányatott sorsúnak bizonyult, az Andrei Mureşanu Színháznál történt igazgatóváltással költöznie kellett, segesvári és nagybányai kitérő után Szatmárnémetiben szervezték az elmúlt években – a fesztiválhoz való ragaszkodást viszont jelzi, hogy Macrinici távozása után a sepsiszentgyörgyi társulat soros vezetői több néven, más-más formában, de fontosnak tartották folytatni a seregszemle hagyományát.
Ami az idei, 21. Atelier fesztivált illeti, Radu Macrinici többször hangsúlyozta, ez az első alkalom, amikor a művelődési minisztérium nem támogatja a rendezvényt, bár idejében leadták pályázatukat – igaz, tette hozzá Dan Ţopa színházigazgató, aki menedzseri programja egyik fontos elemeként kezeli a fesztivál visszahozatalát Sepsiszentgyörgyre, a pályázat elbírálása épp arra az időszakra esett, amikor minisztercsere történt a tárcánál. Bukaresti támogatás nékül teljességgel helyi forrásokból szervezik a fesztivált, Sepiszentgyörgy önkormányzata ötvenezer lejjel, a megyei tanács a résztvevők elszállásolásával segít be a szervezésbe.
A szerény költségvetés ellenére is gazdag színházi kínálatot pedig úgy oldották meg, hogy az állami vagy önkormányzati fenntartású meghívott társulatok átvállalták a szállítási költségeket, és tiszteletdíjat sem kérnek, néhány társulat idehozataláról viszont le kellett mondaniuk, ugyanígy a hasonló fesztiválok kötelező kiegészítőiről, a szakmai beszélgetésekről, különböző kísérőrendezvényekről, illetve a díjazást is sajátosan oldották meg: a megyei képzőművészek által felajánlott alkotásokkal jutalmazzák az arra érdemes előadásokat, színészeket.
A tíznaposra tervezett, így csak nyolc napig tartó fesztiválon fellép minden sepsiszentgyörgyi színházi és tánctársulat, látható lesz a román színházi szövetség, az Uniter idén díjazott négy előadása is. A fesztiválra a jegyek, illetve bérletek már megvásárolhatóak, kevés kivétellel az egyszeri belépők ára tíz lej, az egész rendezvényre pedig két személy belépésére jogosító bérletet árusítanak 250 lejért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.