Az önjelölt reformerek ezek szerint nem tudják, hogy románoktatás most is folyik a magyar csoportokban, de hogy szándékuk amúgy sem pedagógiai természetű, az indoklás megalapozásából sül ki. A beadványban ugyanis azt állítják, a mai helyzet vezetett oda, hogy egyesek ,,a román oktatási hálózattal párhuzamos tanügyi rendszert követelnek maguknak egészen az egyetemig", s hogy e rendszer ,,pozitív megkülönböztetésben részesíti azokat, akik nem ismerik az állam hivatalos nyelvét".

Itt bújik ki, ugye, a szög zsákból. E logika szerint az tanul magyarul, aki nem akar románul tudni, mi több, a magyar iskola ösztönzi a román elhanyagolását, jutalmazza, aki azt nem tudja. A magyar oktatást ezek szerint a leghelyesebb megnyirbálni, visszaszorítani az egyedül üdvözítő és ,,egyenlő esélyeket biztosító" románnyelv-tudással szemben. Az ,,egyenlő esélyekben" az részesül, aki románul tud, és minél jobban tud, annál inkább részesül belőlük. Nem az anyanyelvek egyenlősége, nem a jogok, művelődések, közösségek egyenlősége a méltányosság mércéje, hanem az, ha az egyik fél a magáéról lemond, a sajátját elhanyagolja.

Ezt velünk állítólag együtt élő emberek írják.

Nem csoda, hogy félrehallják, félreolvassák, félremagyarázzák és befeketítik, amit ma magyar szülő, tanuló és pedagógus egyhangúan kér a románoktatás reformja kapcsán, pontosan azért, mert a mai, a kisebbség különböző voltát semmibe vevő tanterv és tananyag akadályává vált az alapos nyelvelsajátításnak. Aki tehát a meglévő tarthatatlan gyakorlat óvodásokra való kiterjesztésével ,,orvosolná" a bajokat, az gyógyszer helyett méreggel etetné a beteget, s végső soron csak azt árulja el magáról, hogy azokhoz tartozik, akik nem ok nélkül ébresztették a gyanút, miszerint inkább akadályozni kívánják a hatékony nyelvtanulást, mint segíteni.