EP-választásokBejutott az RMDSZ

2014. május 26., hétfő, Közélet

Két mandátumot biztosan megszerzett az RMDSZ az Európai Parlamentben, de ha az exit poll jelentések kedvezőbb változata igazolódik be, akár három tulipános képviselő is lehet majd Brüsszelben.

  • Winkler Gyula és Sógor Csaba újra EP-képviselő lesz
    Winkler Gyula és Sógor Csaba újra EP-képviselő lesz

Urnazáráskor a különböző közvélemény-kutató intézetek 6 és 7,2 százalék közötti arányt mutattak az RMDSZ-nek, az első helyen 41–43 százalék közötti aránnyal az SZDP uralta pártszövetség végzett, második a Nemzeti Liberális Párt 13–15 százalékkal, harmadik a Demokrata Liberális Párt 10–12 százalékkal, őket követi Traian Băsescu új pártja, a Népi Mozgalom Pártja 6–7 százalékkal. A függetlenként induló Mircea Diaconu színész 4–6 százalék közötti eredményt ért el, így – ha beigazolódnak az előrejelzések – ő is tagja lehet a brüsszeli parlamentnek. A választásokon való részvétel nem volt magas, az országos átlag 32,16 százalék, de nagyobb, mint öt évvel ezelőtt, a legutóbbi EP-választáskor a jogosultak 27,2 százaléka járult az urnákhoz.
Jelentősen többen mentek el szavazni falvakon, mint városon, az Országos Választási Iroda által közzétett adatok szerint a városon élő polgárok 28,69 százaléka, a falvakon élők 36,88 százaléka voksolt. A legnagyobb szavazási kedv Olt megyében (46,57 százalék) volt, a legkisebb Máramaros megyében (25,31).  A három székelyföldi megye közül csak Hargita teljesített az átlag fölött, ott 35,69 százalék volt a jelenlét, Maros megyében kicsivel 30 százalék alatt maradtak. A jelentősebb számban magyarok lakta megyék közül Hargitán kívül Bihar (34,82), Szilágy (33,73) és Szatmár megyében (32,65) volt nagyobb a szavazási kedv az országos átlagnál. Kovászna és Maros megye mellett az átlag alatt teljesített Ko­lozs is 29,97 százalékkal.
Részleges eredményeket lapzártáig nem közölt a választási iroda. Az exit pollok eredményei alapján az SZDP köré csoportosuló szövetség 16 (vagy 17) mandátumot nyer, az NLP hatot, a DLP négyet, az RMDSZ hármat (vagy kettőt), a Népi Mozgalom Pártja kettőt és a Romániának járó 32 hely közül egyet a függetlenként bejutó Mircea Diaconu foglalhat el. A felmérések szerint nem haladta meg az ötszázalékos küszöböt a Mihai Răzvan Un­gureanu volt miniszterelnök vezette jobbközép Polgári Erő, a populista Dan Diaconescu Néppárt és a Nagy­románia Párt sem.
Kelemen Hunor szövetségi elnök jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését; úgy vélte, az megfelelt a várakozásoknak. Az RMDSZ elnöke szerint az erdélyi magyar szavazók ezúton is megerősítették, hogy az RMDSZ mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, mind pedig az Európai Parlamentben hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak. Kelemen köszönetet mondott mindazoknak, akik elmentek szavazni, illetve azoknak, akik segítették a szövetség kampányát. Hangsúlyozta, a Magyar Pol­gári Párt is segített a mozgósításban. Külön megemlítette azt a segítséget, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök nyújtott a kampány végén. Hozzátette, természetes volt ez a támogatás, hiszen az RMDSZ is, a Fidesz is az Európai Néppárt tagja. „Ha a magyarországi választásokon azt mondtuk, hogy fontos a részvétel, ugyanez az üzenet érvényes volt az EP-választások előtt is. Ké­szek vagyunk segíteni egymást, amikor ez szükséges” – magyarázta Ke­lemen Hunor.
Victor Ponta miniszterelnök, a kategorikus győzelmet arató Szociál­de­mokrata Párt elnöke a Szociál-Liberális Szövet­ség újraalakítására tett aján­latot vasárnap esti győzelmi beszédében a kormányából márciusban kilépett Nemzeti Liberális Pártnak. Elemzők szerint Ponta az államfői tisztség megpályázására készül, és azt próbálja a liberálisok legalább egy részének kormányba csábításával megelőzni, hogy a magát jobboldali pártként meghatározó NLP a jobbközép pártokkal szövetkezzen ellene a novemberi elnökválasztáson.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1149
szavazógép
2014-05-26: Kitekintő - :

Ferenc pápa a közel-keleti béke követe

Háromnapos közel-keleti látogatást kezdett a hét végén Ferenc pápa. Szombaton érkezett meg a jordániai fővárosba, tegnap délelőtt innen utazott a Palesztin Hatóság területére, Betlehembe, majd délután a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren fogadták az izraeli hatóságok. Az egyházfő egyre inkább elfogadhatatlannak nevezte az izraeli–palesztin konfliktust, és arra szólította fel a feleket, hogy hozzanak bátor és kreatív döntéseket a béke megteremtése érdekében, ugyanakkor közös békeimára hívta a Vatikánba az izraeli és a palesztin elnököt.
 
2014-05-26: Közélet - Demeter J. Ildikó:

A háromszékiek harmada sem szavazott

A szavazók számát tekintve országos középmezőnyben, de mindvégig az átlag alatt teljesített Kovászna megye a tegnapi EP-választáson: a résztvevők aránya alig haladja meg a 30 százalékot, ami mintegy 56 500 leadott szavazatot jelent. A magyarlakta településeken többen voksoltak, mint a Bodza-vidéken, rendbontás sehol nem történt.