Pedagógusi pályafutását tíz évvel ezelőtt Előpatakon kezdte, a falusi közeg számára barátságos volt, mert az emberek közelről ismerték egymást, de amikor az egyik sepsiszentgyörgyi szakközépiskolába került, és fél év után sem tudta a gyermekek nevét abban a tíz osztályban, ahol tanított, úgy érezte, ez nem neki való, és jelentkezett Moldvába magyar nyelvet tanítani.
Máthé Kriszta 2006-ban költözött párjával Frumószára, jelenleg is az ottani iskola magyartanára, két éve ellenben a tanítás mellett a nemzetközi doTERRA gyógyító illóolajat forgalmazó cég munkatársa. Ebben a tevékenységben számára a pénz másodlagos, legfőbb célja, hogy segítsen az embereknek.
Amikor 2010-ben Máthé Krisztáéknak megszületett a kislányuk, sokan azt gondolták, hazaköltöznek Sepsiszentgyörgyre, mert nem fogják elviselni a nehéz körülményeket, amikor már a gyermekért is kell felelniük. Nem így történt. „Azt gondoltam, ha én annyira tisztelem a csángókat, miért ne vállalhatnám a gyermeknevelést ott, ahol befogadtak. Mindenki azt mondta, ezt nem lehet vállalni, nehéz lesz. Tudni kell, ha Frumószán decemberben lehull a hó, leáll a forgalom, még a kapun is nehéz kimenni. Jöttek pánikoló édesanyák, hogy ezt el sem tudnák képzelni, de mi azt mondtuk, ott a helyünk. Akkor a megérzésemen kívül erre még nem volt alapom, csak annyit tudtam, hogy ott vannak az idős asszonyok, akik, ha kell, segítenek.”
– Hogy jön a képbe a doTERRA? Korábban is foglalkoztál népi gyógyászattal?
– Féléves volt a lányom, amikor megkeresett egy amerikai cég, a doTERRA, hogy lennék-e romániai képviselője. Ez történt egy akkorka frumószai házban, mint egy szoba. Semmi előéletem nem volt az aromaterápiában, egyszerűen csak egy jó ember talált meg, egy üzletember, aki jól ismert engem, és azt mondta, ahogy én szervezem az életem, szerinte ezt fogom tudni csinálni. Meglepődtem, a körülményekre hivatkoztam, és arra, hogy a tanítást s egy nagy cég elvárásait nem tudom majd összeegyeztetni, de azt mondta, próbáljam meg. Az interneten utánanéztem, a doTERRA honlapján nyitóképként egy frissen vasalt úriember és egy miniszoknyás hölgy jelent meg. Egyből azt gondoltam, ehhez nekem nincs közöm. Aztán úgy döntöttem, mégis megpróbálom. Ez két esztendővel ezelőtt történt, és jelenleg húsz képviselője van a cégnek az országban, nagyon jó csapat.
Nem minden pénzfüggő
– Gondolom, az olajforgalmazói tevékenységből jövedelmed is van, ami jól jön a tanári fizetés mellé. De tulajdonképpen hol tudod eladni a termékeket? Moldvában nem kell mondani az asszonyoknak, hogy milyen bajra milyen füvet, olajat használjanak, ők ismerik ezeket. Kik azok, akik mégis tőled kérnek segítséget, illetve tőled vásárolnak?
– Tizenhárom gyermekes család levágta a disznót, és a csülköt elhozták nekem. Kérdeztem: Tizennégy lábú disznót vágtatok, hogy nekem is jutott? Nem, ez egy disznó volt. Egy másik eset. Jön az anyuka egy bog túróval, mert tudja, hogy szeretem a túrót, én meg tudom, hogy a gyermeke légúti gondokkal küzd, akkor odaadom az olajat előkészítve, hígítva, és jót tesz a gyermeknek.
Ott nagy a szakadás a huszonöt-harminc éves anyukák és a hetven-nyolcvan éves nagymamáik között. A kettő közötti nemzedék, a mostani szülők szülei nincsenek a faluban, külföldön dolgoznak, ezért nagy a szakadás. Ha azt mondom, fűteát főzök és nem lógatóst, akkor van, aki csodálkozik. Hiányzik az a nemzedék, aki átadhatta volna mindezt, mint értéket. Inkább azt gondolják, hogy butaság. De van úgy, hogy megyek gyűjteni a nénikkel, és akkor egy kicsit elgondolkodnak ezen, és elfogadják. Az ottani idős asszonyok ismerik a megfelelő lelőhelyeket.
Azt vallom, hogy nem kell győzködni az embereket, hogy rendeljenek, hanem amikor szükségük van rá, odaadom a megfelelő olajat, hogy próbálják ki, de nem erőltetem, hogy megvásárolják. Sokszor hívnak, hogy segítsek, de nehezen értik meg, hogy nem muszáj vásárolniuk, nem minden pénzfüggő. Ehhez nincsenek hozzászokva, de ha kipróbálják a terméket, nagyon jónak tartják.
Gyermekkoromban nagyon sok városban éltem, sok iskolában tanultam. Ezért sok ismerősöm van, de amúgy is közvetlen vagyok az emberekkel. Van egy Facebook oldalam, ezerkétszázan szerepelnek azon, és van egy zártkörű aromaterápiás csoportom, ott is ezerkétszáz körüli a tagok száma. Az egy aktív felület, ahol tanácsot kérnek, hogy milyen problémára mit használjanak, több szakember kapcsolódott be, bárki válaszolhat, segíthet, ha tudja a megoldást. Van egy alapszabály, fel kell tüntetni, hogy milyen termékeid vannak, ez nem csak a doTERRA-ról szól. Sokan mondták, interneten nem lehet illatot eladni, megismertetni. Számomra kiderült, hogy működik. Én általában azt írom le, azt tanácsolom, ami velem is megtörtént. Igyekszem olvasmányosan írni, az is vonzó a kérdező számára.
Mindenkihez van jó szava
– Az erdélyi Doterra Független Szaktanácsadói Oldalon valóban olvasmányosak Kriszta ajánlásai, hozzászólásai, egy anyuka úgy jellemezte, néha a szavai is gyógyítanak, mert nagyon odafigyel az emberekre, és bízik abban, olajai valóban gyógyítanak.
– Frumószán mi nem ismerjük az orvost, nem volt szükségünk arra, hogy felkeressük, illetve sok mindent megoldottunk otthon. Gyermekkoromban volt egy gyógyszeres szekrényünk a családban, de abban csak fásli volt, hintőpor és egyéb nem. Ezt szoktam meg. Nekünk nem volt benne a mindennapjainkban, ha fáj valami, gyorsan be kell venni valamilyen gyógyszert. Néha megijedek, mert a barátaim mondják, hogy hascsikaráskor milyen gyógyszert, patikában vásárolt szirupot adnak a gyermeknek, aztán kiderül, az orvosságtól nincs étvágya, legyengül a gyermek és megbetegszik. Rossz az irány, ahogyan kezeljük a betegségeket. Én inkább kipróbálom az egyik olajat, követem, hogy kis idő múlva hogy érzi magát a gyermek. Kell éreznie az erőmet, hogy nem vagyok bizonytalan, hiszek abban, hogy amit adok neki, az meggyógyítja.
Moldvában fával fűtünk, samottkályhánk van, és rengeteg a taknyos gyermek. Nálunk nem tették rá a csempét a samottra, ettől sokkal szárazabb a levegő ezekben a kicsi termekben. Ez ellen úgy védekezem, hogy a kályha tetején lévő edénybe citromolajat csepegtetek.
Máthé Krisztának szinte mindenre van gyógyító illóolaja, még a kullancs távol tartására is, de legfőképpen mindenkihez van jó szava, amivel megnyugtat, és jó tanácsa, ha üvegcséi között nem talál az adott bajra megfelelőt.