Fekete Réka
Mondják, sok bába között elvész a gyermek, de most már azt is tudjuk, sok törvény között elvész az egyenes és hatékony megoldás. Ez nem csak az egészségügyre igaz, érvényes majd minden gazdasági ágazatra. A jelenség tetten érhető az oktatásban, a kultúrában, az önkormányzatok mindennapjaiban, az élet szinte minden vonatkozásában.
Mégis a gyógyÃtás rendszerének krónikus betegségei fájnak leginkább a lakosságnak, mert aki betegágyban fekszik, annak mindegy, milyen politikai szÃnezetűek hozták ezt vagy azt a törvényt, egyetlen dolog számÃt, hogy meggyógyuljon. Nem az a fontos számára, hány példányban állÃtják ki a küldÅ‘papÃrt, milyen nyomtatványokon tüntetik fel a diagnózisát, egyszerűen csak azt szeretné, ha hirtelen belázasodik, rosszul van, a nap bármely órájában részesüljön orvosi ellátásban. Ne kelljen a súlyos, életveszélyes állapotban lévÅ‘ betegek között hosszan várakoznia a sürgÅ‘sségen, ha olyankor kap tüdÅ‘gyulladást, amikor családorvosa nincs szolgálatban, a vidéki betegnek pedig ne kelljen napokig várnia a vizsgálatra és kezelésre, mert a községközponti orvos hetente csak kétszer rendel a faluban. A kisvárosi kórházak, gyengén vagy közepesen ellátott egészségügyi központok, szupermodern sürgÅ‘sségi kórházak – ilyenek is vannak! – mellett az alapÂellátás hozzáférhetÅ‘ségére is szükség lenne a nap huszonnégy órájából huszonnégyben.
A folyamatosan változó ellátórendszerben minden egészségügyi miniszter az általa hozott módosÃtásokat tartja a leginkább betegbarátnak, holott egyértelmű a szándék: spórolni, ahol lehet, és ott is, ahol nem, hogy jusson az átláthatatlan beszerzésekre, amikor eurómilliók csúsznak illetéktelenül illetéktelen zsebekbe. Az országos korrupcióellenes ügynökség jelenleg is nyomoz ilyen ügyben, fÅ‘városi kórházak mellett a szálak a szaktárcához is elvezetnek. Ilyen körülmények között nehéz elhinni, hogy minden a beteg érdekében történik. Az pedig egyenesen aggasztó és felelÅ‘tlenségre vall, hogy ezentúl az olyan esetekben is egynapos beutalásra kényszerÃtik a kórházakat, amikor a beavatkozás követése, a két-három napos utókezelés része kellene hogy legyen az akut ellátásnak. Ki felel ilyenkor, ha a műtött betegnek otthon nincsenek meg a körülményei a felépüléshez, ha sebe befertÅ‘zÅ‘dik, mert nem tudja kifizetni a házi betegápolást, nem gyógyul, mert nem tudja megvásárolni a felÃrt gyógyszert?
Nem bonyolult kérdések ezek, de annál súlyosabbak. E tekintetben az egészségügy különleges ágazat, itt minden csavart pontosan kell meghúzni, nem lehet tévedni, mert emberéletbe kerülhet. Talán a hatalomnak ez sem fontos?
