József Álmos a tőle megszokott akkurátussággal és kitartással egy kötetre való képanyagot, okmányokat, levéltári kutatások és élő visszaemlékezések alapján jelentős mennyiségű információt gyűjtött össze a háromszéki országzászló-állításokról 1940—44 között.
A sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó vállalkozott a kötet megjelentetésére, 2006-ban Tulit Ilona szerkesztésében, kemény kötésű borító közé fogva jó papíron adták ki.
A belső borítón az Országzászló-állítások Háromszéken cím fölött mint boltív feszül a gondolat: NE HAGYD ELVESZNI. A székely himnusz záró sorának szavai metaforikus kérelemként válnak többjelentésűvé. Az Erdély megmaradásáért való könyörgés Istenhez a kötet kapcsán új jelentéssel bővül: Ne hagyd elveszni ezt az emlékanyagot sem, mert ezzel együtt erdélyi magunkat veszítjük el.
Ezt a gondolatot mindenképp ki kell emelnünk, mert az országzászlós könyv csupa tiltásos históriai mezőkről gyűjtötte össze a hatvan esztendő alatt szétszóródott, félelem miatt rejtegetett és dugdosott anyagot, s ez a félelem máig sem múlt el, vannak, akik ma sem mernek előhozakodni a köztudatból kilúgozott emlékeikkel és az évtizedekig rejtegetett emlékanyaggal.
A szerző kötetét az országzászló-állítások históriájának együvé fogása mellett újabb anyaggyűjtő kiadványnak is szánta, félelemoldónak, hadd lássák az emberek, hogy szerencsénkre túl vagyunk azokon az időkön, amikor még emlékezni sem lehetett a politikai és a jogi következmények kockázata nélkül.
József Álmos bevezetője betűrendben közli a települések országzászlós történetét. Ezeken az oldalakon az archív fotók meghatározó elemként jelennek meg. A képi emlékezést a szöveges összegzések egészítik ki, amelyekből megismerhetjük az országzászló-állítás előzményeit, az avatás helyével és időpontjával kapcsolatos ismereteket, az avatóünnepség lefolyását, és az emlékmű utóéletével is találkozhatunk.
A köteten belül minden egyes országzászló-állítás felemelő ünnepélyessége, az ,,Erdély visszatér" gondolata és érzelme drámai ellentétben áll az országzászlók 1944 utáni utóéletével. Az impériumváltás után a országzászlókra rossz idők járnak. Ez a rossz ,,politikai időjárás" színmagyar falvakban nem feltétlenül a román hatóságok frontjáról érkezett, pusztítottak a helybéli magyarok közül a vezetői polcokra hágó akarnok karrieristák is a kommunista internacionálé eszméinek jegyében. De ugyanezek között akadtak olyanok is, akik félmegoldásokat kerestek, amikor egészet nem lehetett találni az országzászlómentésre. Legtöbb helyen levágatták a zászlórudakat, s vörös csillagot illesztettek ennek helyére. A talapzatról levésették a nemkívánatos szimbólumokat, a magyar koronás címert vagy Horthy István nevét, s a helyi közvélemény mindvégig ismerte, ,,rálátta" a lekapart szövegeket és szimbólumokat is. Voltak aztán helyek, ahol a radikálisabb megoldás érvényesült: szétverték, majd az anyagát is elhordták az emlékműveknek.
Az esetek többségében a zászló talapzatára a kivésett szövegek helyébe márványlapokat illesztettek a két világháború hősei és a ’48-as áldozatok nevével, vannak esetek, ahol a munkaszolgálatosok vagy a politikai elítéltek neve is felkerült az emlékművé alakított zászlótartókra.
A kötet legizgalmasabb szövegei azok, amelyek a legleleményesebb, a legtöbb esetben kockázatos, de sikeres zászlómentésekről szólnak. Mintegy a sors hálájaként, a ’89-es fordulat után aztán előkerültek a már ereklyévé érdemesült zászlók, zászlórudak, zászlótartó darabok.
Előpatakon a zászlót Dálnoki Sándorné rejtegette. Idős korában felfedte titkát, s 1982-ben bekövetkezett halálakor a koporsójába tették. Gelence zászlóját Bartha Imre iskolaigazgató otthoni kútjának tetőzetében rejtegette. Haralyban a zászlót az ott hivatalnokoskodó román személyek tépték szét. Kézdiszárazpatakon Opra Irma párnába varrva rejtegette a zászlót. Kommandón a talapzat szövegeinek levésése ellen tiltakozókat megkínozták. Komollón a zászlótartó rudat Szentgyörgyi Béla csűrében rejtették el, a lobogót színei szerint háromba vágták, és különböző családoknál rejtették el. Kovásznán a bevonulók petróleummal leöntötték, és felgyújtották a zászlótartót, s helyébe később szovjet emlékmű került. Lécfalván előbb az orgonában rejtették el a zászlót. Magyarhermányban üvegbe rejtették, és az istállóban a jászolban dugták el. A zászló ma is megvan. Ozsdolán paplanba varrták. Zágonban a templomtorony gombjába rejtették. A rejtekhelyet valaki elárulta. Rétyen viaszos vászonba csomagolták, s az emlékmű mögötti családi ház csűrjében rejtették el. További sorsa ismeretlen. Székelyszáldoboson a márványtáblát ládában, a zászlót jászolban rejtették el. Szárazajtán az 1944. szeptember 2-án bevonuló román katonák égették el. Torján 1945 őszén Bálványosvár romos zömtornyára tűzték ki. Vagy a bevonuló szovjetek vagy a román katonák lőtték szét. Az uzoni zászló díszpárnába varrva vészelte át a nehéz időket. Ma is megvan, a református templomban őrzik. Zabolán a zászlót a katolikus templomba menekítették, ahonnan az egyik helybéli román kihozta, és elégette. A zalánpataki zászlót rongyszőnyegbe szőtték.
A kötet szerkesztői várják az újabb zászlós történeteket.
Sylvester Lajos
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
