CselgáncsNégy érem

2014. június 30., hétfő, Sport

igazolja, hogy jó úton halad Felső-Háromszéken a cselgáncsoktatás. A szombaton Marosvásárhelyen megrendezett versenyen a legkisebb – U10-es – korosztályú cselgáncsozók léptek tatamira. Jöttek szép számban az ország nagy részéről.

Kézdivásárhelyt a Nagy Mózes Sportklub Veres László vezette szak­osztálya és Szentkatolna újonnan megalakított cselgáncscsoportja – edző Czifra Attila – képviselte. Tegyük hozzá mindjárt az elején, jól. Jól, hiszen Czifra tanítványai Borcsa Lehel révén szereztek egy aranyérmet (+46 kg), Veres cselgáncsozói egy arany-, két bronzérmet és három hetedik helyet. Aranyérmes: Kovács Karsaly (46 kg), bronzérmesek: Imre Lóránt és Szima Tamás (mindkettő 38 kg). Hetedik helyen zártak: Nagy Róbert (24 kg), Aracsi Ákos (27 kg) és Barbocz Mátyás (27 kg).
Ezzel a  vetélkedővel versenyidényt zártak a cselgáncsozók, és következik számukra a jól megérdemelt vakáció. Jó pihenést, jó kikapcsolódást, gyerekek! Na és persze a marosvásárhelyi díjazottaknak, helyezetteknek gratulálunk! Megérdemlik.
Csak így tovább, cselgáncsozók!           (á)

Egy harmadik helyezés
A marosvásárhelyi cselgáncsviadalon jelen volt a sepsiszentgyörgyi Samurai OPS SK négy sportolója is, akik egy harmadik hellyel tértek haza. A Cristina Oltean által irányított cselgáncsozók közül Veronica Elena Oltean bronzérmet szerzett, Anastasia Bobeş az ötödik helyen zárta a versenyt, Fazakas Dániel a hetedik pozícióban fejezte be a megmérettetést, míg a mindössze hétéves Ilyés Róbert szintén hetedik lett.
A hét végi viadalon húsz klub színeiben mintegy 190 cselgáncsozó lépett tatamira.                          (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-06-30: Sport - :

Madaras Dániel aranyérme (Triatlon)

Nyolcvan versenyző – köztük külföldiek is – vett részt a Borosjenőn megrendezett tereptriatlon országos bajnokság II. szakaszán.
2014-06-30: Sport - :

Szép háromszéki szereplés (Kosárlabda, utánpótlás)

Egy kézdivásárhelyi és három sepsiszentgyörgyi csapat képviselte Ko­vász­na megyét a 8–10 éves gyerekeknek rendezett országos bébikosár-bajnokságon, amelynek Craiova adott otthont az elmúlt hét folyamán.