Egy kézdivásárhelyi és három sepsiszentgyörgyi csapat képviselte Kovászna megyét a 8–10 éves gyerekeknek rendezett országos bébikosár-bajnokságon, amelynek Craiova adott otthont az elmúlt hét folyamán.
Fiúknál a Sepsiszentgyörgyi ISK együttese balszerencsésen, hosszabbítás után, játékvezetők „segítségével” került ki a legjobb harminckét gárda közül. Ezután a fiúk remekeltek, sorra hozták a nehéz meccseket, és végül 6 győzelemmel és 3 vereséggel a 35. helyen végeztek 79 részt vevő csapatból. A lányoknál a Sepsi-SIC és ISK csapatai tapasztalatszerzés céljából utaztak a versenyre, ugyanis kezdő, azaz I–II. osztályos lányok alkották a két alakulatot. A végén mindkét együttes egy-egy győzelemmel a 24., illetve a 25. helyen végzett.
A legjobb háromszéki eredmény a céhes városbeli KSE együtteséhez fűződik, mely a lányok mezőnyében hat sikerrel, három vereséggel az ötödik helyen zárta az egyhetes bajnokságot.
Mindegyik csapatunknak gratulálunk! Szép volt, fiúk és lányok!
Eredményeink
Lányok: S Sepsi SIC: 2–17 a szászrégeni Al. Ceauşina ISK-val, 7–13 a Máramarosszigeti Eko-Sighettel, 4–7 és 7–9 a Bukaresti Slam BC II-vel, 3–9 a Gyulafehérvári Sportlíceummal, 6–15 a Craiovai ISK-val, 16–4 a Ploieşti-i Asesoft Juniorral, 2–14 a Bukaresti 5-ös számú ISK-val S Sepsi ISK: 8–47 a Bukaresti Dan Dacian SK-val, 9–22 a Marosvásárhelyi Sirius BC-vel, 10–29 a Craiovai ISK-val, 0–13 a Nagyszebeni ISK-val, 3–38 a Dési A. P. Ilarion Líceummal, 4–23 a Bukaresti 5-ös számú ISK-val, 9–15 a Brassói CSU-val, 11–5 a Ploieşti-i Asesoft Juniorral S KSE: 40–1 a Gyulafehérvári Sportlíceummal, 23–22 az Aradi Sportlíceummal, 3–26 a R. Vâlceával, 28–23 a Kolozsvári Heroes BC-vel, 37–8 a Kolozsvári For Youval, 16–34 a Bukaresti 6-os számú ISK-val, 18–37 a Bukaresti Olimpiával, 42–21 a Bukaresti Slam BC 1-gyel, 40–20 a Galaci Phoenixszel. A rangsor (26 csapat): 1. Bukaresti Olimpia, 2. Bukaresti 6-os számú ISK, 3. Temesvári Bega ISK, 4. Aradi Sportlíceum, 5. Kézdivásárhelyi SE... 24. Sepsi-SIC, 25. Sepsi ISK.
Fiúk: Sepsi ISK: 17–7 a Craiovai Îngerii Băniei I-gyel, 20–23 a Kolozsvári U-Mobitelco II-vel, 23–32 a Galaci Phoenix I-gyel, 28–6 a Kolozsvári U-Mobitelco III-mal, 30–4 a Ploieşti-i Asesoft Junior III-mal, 24–18 a Brassói Galaktikával, 10–26 a Bukaresti Slam BC I-gyel, 16–6 a Bukaresti Baller I-gyel, 15–8 a Konstancai Phoenix SK I-gyel. A végső sorrend: 1. Ploieşti-i Asesoft Junior I., 2. Bukaresti 4-es számú ISK, 3. SK Otopeni, 4. Bukaresti ABC Laguna I., 5. Bukaresti Dinamo és a 6-osz számú ISK közös csapata... 35. Sepsi ISK. (tibo)