Letekerték Traianus oszlopát

2014. július 2., szerda, Magazin

Százhatvan méteren egymás mellett elhelyezett fotók mutatják be közelről Traianus diadaloszlopának domborműveit Rómában a császár egykori fórumán. „Le­tekertük Traianus oszlopát” – avatta fel a kiállítást Ignazio Marino római főpolgármester.
 

Valójában kétszer 80 méter hosszú szabadtéri installációról van szó, amelyet Róma tör­ténelmi városközpontjában, ép­pen Traianus diadaloszlopának közelében állítottak fel. Lefényképezték és panelekre kinagyították az oszlopot egész magasságában díszítő dom­borműfrízt. Így a turistáknak nem kell magasba tartott tekintettel fürkészniük a műemléket: Traianus oszlopának jelenetei egészen közelről és minden részletükben jól láthatók.
A talapzattal együtt közel negyven méter magas diadaloszlopot 113-ban avatták fel Traianus dicsőséges daciai hadjáratai (101–106) emlékére. Az oszlop tizenkilenc, egyen­ként negyventonnás márványtömbből áll. Ezeken csigalépcsőszerűen felfelé haladva több mint száz jelenet idézi fel a császár hadjáratát. Az oszlopon 2500 emberalakot ábrázoltak. Ez volt az első római diadaloszlop, és az egyetlen, amely az évezredek során mindig talpon maradt Rómában. A domborművekről korábban gipszmásolat is készült, amely a római EUR-negyed régészeti múzeumában látható, de ez a fotókhoz képest kevésbé adja vissza a jelenetek apró részleteit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2014-07-02: Magazin - :

Hobo új lemeze Ady-versekkel

A föltámadás szomorúsága címmel Ady Endre verseiből és Fekete-Kovács Kornél zenéivel készített lemezt Hobo (Földes László). A föltámadás szomorúságát áprilisban mutatták be a Nemzeti Színházban, ősztől folyamatosan játsszák.
 
2014-07-02: Magazin - :

Az első magyar tudományos folyóirat

Kétszázhuszonöt éve, 1789. július 1-jétől jelent meg folyamatosan a Mindenes Gyűjtemény, az első magyar tudományos népszerűsítő és irodalmi folyóirat.