Fájdalommentes szakítás

2014. július 10., csütörtök, Közélet

Victor Ponta a román nemzeti érdek – jelentsen bármit is ez a fogalom – mindenre elszánt védelmezője szerepében tetszeleghet, Kelemen Hunor pedig a kisebbségi jogok bővítését mindenekfölé helyező következetes magyar politikusnak tűnik néhány napja – ha ebből a szempontból és a közelgő államfőválasztás tükrében vizsgáljuk az elmúlt napokban kirobbant koalíciós válságot, azt látjuk, hogy az voltaképpen mindkét fél számára kedvező.

Nem véletlen, hogy bekeményítettek a felek, s az sem, hogy túl sok minden nem szivárgott ki Victor Ponta és Kelemen Hunor tegnap délelőtti egyeztetéséről, csupán Kovács Péter főtitkár közölte, nem jutottak egyezségre a felek, ezért újabb találkozót terveztek. Sem a szociáldemokratáknak, sem az RMDSZ-nek nem érdeke ugyanis a válság gyors lezárása, inkább a feszült helyzet fenntartására, annak kiaknázására törekszenek.
Victor Ponta és a szociáldemokraták láthatólag felmérték: a magyarok esetleges kiszorításával a kormányból nacionalista szavazókat nyerhetnek meg a novemberi voksolásra. Egyfelől tehát felelős kormányzó párt­ként kell viselkedniük, nem utasítják el a tárgyalásokat az RMDSZ-szel, ugyanakkor viszont kőkeményeknek kell mutatkozniuk a magyarok követelései ügyében. Persze, azért sem oly békülékenyek, mert immár a parlamenti többség biztosításához sincs szükségük a szövetségre: a Călin Popescu Tări­ceanuhoz csatlakozott liberálisok támogatásával, illetve Dan Diaconescu bulvárpártjával nyugodtan kormányozhatnak.
Taktikai szempontból az RMDSZ sem járna túl rosszul a kormányból való kilépéssel: a szövetségnek is készülnie kell az őszi államfőválasztásra, némely vélemények szerint akár a mérleg nyelve is lehet a szövetség. Az pedig kétségkívül jobb eredményekkel kecsegtet, ha ellenzéki pozícióból, radikálisabb fellépéssel adnak hangot a magyarság követeléseinek, mintsem ha Victor Ponta és szocialista bagázsija oldalán folyvást magyarázkodni kényszerülnének.
Úgy tűnik hát, egyik fél számára sem lesz túlságosan fájdalmas a szakítás, ha esetleg bekövetkezik, és nem találnak olyan megoldást, amely lehetővé tenné a nász folytatását különösebb veszteség nélkül.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1442
szavazógép
2014-07-10: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

7. Magyar Református Világtalálkozó
Sepsiszentgyörgy ad otthont ma a VII. Magyar Református Világtalálkozónak. A részletes program: 10–18 óráig ingyenes múzeumlátogatás a Székely Nemzeti Múzeumban és a Székelyföldi Vadászati Múzeumban; egész nap látogathatóak a város református templomai és az Írisz Ház – Fogyatékkal Élők Központja.
2014-07-10: Közélet - Fekete Réka:

Világtalálkozó előtt, a református egység napjára hangolva (Háromszéken az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése )

A gyülekezet ereje nem abban rejlik, hogy mekkora a lélekszáma, a temploma, a temetője, milyen intézményeket működtet, hanem az Ige hirdetésében és meghallgatásában, mert az igehirdetés az ember megtartásának és üdvösségének az eszköze – hangsúlyozta ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kedden a kovásznai belvárosi református templomban tartott lelkészszentelő egyházkerületi közgyűlés részeként tartott ünnepi istentiszteleten.