A gyülekezet ereje nem abban rejlik, hogy mekkora a lélekszáma, a temploma, a temetője, milyen intézményeket működtet, hanem az Ige hirdetésében és meghallgatásában, mert az igehirdetés az ember megtartásának és üdvösségének az eszköze – hangsúlyozta ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kedden a kovásznai belvárosi református templomban tartott lelkészszentelő egyházkerületi közgyűlés részeként tartott ünnepi istentiszteleten.
Tegnap az egyházmegyéket képviselő testületek sepsiszentgyörgyi munkaülésével folytatódott a közgyűlés, délután pedig a mai Református Világtalálkozóra hangolva a Tamási Áron Színház előcsarnokában megnyitották a Kálvin János élete és erdélyi hatása című emlékkiállítást.
A tizenöt erdélyi egyházmegye espereseiből, gondnokaiból, főgondnokaiból és küldötteiből álló egyházkerületi közgyűlés százhuszonhat tagja közül nyolcvanhatan voltak jelen a lelkészszentelésen, akik szavazataikkal egyhangúlag felhatalmazták az egyházkerületi vezetést, hogy felszentelje a tizenegy fiatal erdélyi lelkészt, köztük a jelenleg Alsórákoson szolgáló zabolai Csákány Antal Lászlót.
Legyetek példaképei a nyájnak
Kató Béla igehirdetésében hangsúlyozta, a lelkipásztorok sokrétű feladatai közül az istenszolgálat, az igehirdetés az, amit feltétlenül el kell végezni, amit nem lehet senkinek átadni. A fiatal lelkészekhez szólva a püspök kiemelte, bízik abban, hogy azok a gyülekezetek, ahol szolgálni fognak, új lélegzetvételhez jutnak, átformálódik az emberek élete.
A lelkészszentelés kezdetén a kibocsátandó lelkészek válaszoltak a ceremónia részét képező kérdésekre, az eskütétel után pedig térden állva fogadták egyenként az áldást. Nt. Kántor Csaba egyházkerületi főjegyző azt mondta a felszentelt lelkipásztoroknak, menjenek a gyülekezetekbe, és legyenek példaképei a nyájnak. A fiatal lelkészek nevében Oláh Mátyás kercsedi lelkipásztor mondott köszönetet, aki szerint a tervek, célok mellett mindannyiuknak vannak kérdései: többek között, hogy mi történik, ha elfáradnak, ha nem lesz erejük elvégezni a hívek lelki gondozását? A kérdésre ő maga válaszolt: erőtlenségüket felismerve alázattal kell dolgozniuk, mert ha így tesznek, akkor az elbizonytalanodást, az aggodalmat a hála és a remény váltja fel, hála és köszönet szüleikért, tanáraikért, az egyházi vezetőkért.
Nt. Balogh Zoltán Kovászna-belvárosi lelkész, a Kézdi-Orbai egyházmegye esperese megköszönte, hogy a szervezők Kovásznát választották a papszentelő közgyűlés helyszínéül, emlékeztette a jelenlévőket, hogy a kovásznai reformátusok jövőben ünneplik templomuk felszentelésének kétszázadik évfordulóját, majd az egyházmegye főgondnoka átvette az egyházkerület vándorzászlaját, amelyet a tavalyi papszentelés helyszínén őriztek mostanáig Szovátán. A kovásznai református férfidalárda dalokkal köszöntötte a gyülekezetet, az ünnepi istentisztelet áldással és nemzeti imádságunk eléneklésével ért véget.
Kopjafa a templomkertben, döntések a Mikóban
A papszentelés, Kálvin János halálának 450. évfordulója és a mai sepsiszentgyörgyi Református Világtalálkozó emlékére állított, Kovács János helyi faragómester által készített kopjafa leleplezése különös mozzanata volt a kovásznai eseményeknek, mert a fürdőváros gyülekezete ezt érezte igazán magáénak, mert az Ige elszállhat, de a kopjafa ott marad örök emlékeztetőül, hogy 2014. július 8-án a Kovászna-belvárosi templom és gyülekezete lehetett az Erdélyi Református Egyházkerület központja.
Tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dísztermében folytatta zárt körű munkálatait a közgyűlés. Az áhítat után köszöntőt mondott ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, majd a különféle ügyosztályok, a belmissziós területek felelősei mutatták be jelentésüket, az elmúlt esztendő megvalósításairól és a jövőbeni tervekről ft. Kató Béla számolt be. Lapunk érdeklődésére nt. Szegedi László, Brassó egyházmegyei esperes, az egyházkerület generális direktora elmondta, bár Erdélyben és általában a Kárpát-medencében a magyarság sokszor erőtlenség jeleit mutatja, mégis reménykeltőnek tartja, hogy „sok a rendezvény az egyházkerületben, és sok az olyan ember, aki végre akarja hajtani a Jézus krisztusi parancsot, miszerint tegyetek tanítványokká minden népeket.” Elmondta, az egyházkerületnek nagy horderejű tervei vannak: gyűjtőlevéltár és egy keresztyén református múzeum létrehozása Kolozsváron; kollégium létesítése orvostanhallgatók számára felekezeti hovatartozástól függetlenül a marosvásárhelyi Bod Péter-intézményben, amivel erősíteni kívánják „azt a tudatot a fiatal orvostanhallgatókban, hogy Erdélyben érdemes maradni”; a Diakónia Keresztyén Alapítvány kolozsvári Árva Bethlen Kata Központjában öregotthon létrehozása, ami az eredeti tervekben is szerepelt, de a szükség úgy hozta, hogy a református kollégium diákjainak biztosítottak szálláshelyet, és vendéglátó-ipari egységként is működik, hogy fenn tudja tartani magát; felekezeti szakiskola indítása ősztől Kolozsváron.
Ft. Kató Béla lapunknak összegzésként azt mondta, „bár fogyunk, amit a számok is bizonyítanak, hisz az elmúlt tíz esztendőben hatvanezerrel csökkent az egyházkerület lélekszáma, de nekünk azok mellé kell állnunk, akik megvannak.”
Kálvini idő Sepsiszentgyörgyön
A Szegedi László saját gyűjteményéből összeállított, több mint háromszáz bélyeget, képeslapot, ismertető szövegekkel ellátott Kálvin-illusztrációkat tartalmazó, Kálvin János élete és erdélyi hatása című kiállítás tegnap délutáni megnyitójával a szervezők a mai sepsiszentgyörgyi 7. Református Világtalálkozót köszöntötték, amelynek kiemelt eseményei mellett, mint Kálvin János egész alakos szobrának avatója, szabadtéri ünnepi istentisztelet, színes programokkal várják a kicsiket és nagyokat, meglepetésekkel, sok muzsikával, játékkal, helyi és vendégművészek produkcióival.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.