Szüksége lehet ott fent a teremtő emberekre, ha jó Antal Istvánt magához vette az Úr. Pedig láthatta a Teremtő, hogy fia evilági életében hány feladatot vett vállára, láthatta azt is, hogy e feladatokat nem más rótta rá, hanem önmaga talált rájuk, és azt is, hogy e feladatok ellátásába milyen lekötelező és visszautasíthatatlan felkéréssel volt képes bevonzani másokat, megmozgatván bennük szívet és lelket, és láthatta volna azt is – mormogjuk értetlenül, elhomályosuló tekintettel és a földi halandó makacs értetlenségével –, hogy még szükségünk lett volna Rá, hogy közöttünk kellett volna még maradnia és végeznie tovább apró földi világunk mindennapi kicsiny teremtéseit.
Az űr, melyet a minden élők útjára térő ember maga után hagy a hátramaradottak ritkuló rendjében, Antal István után nem emberi léptékű, hanem térségnyi és intézményi kiterjedésű. Élete minden mozzanatának Erdővidék, a székely kistérség adott keretet, e vidék népe Mérnök Úrként tisztelte, a térségen kívüliek vállalkozóként ismerték, de sokrétű tevékenységének minden szintjét egybevéve azt mondhatjuk, hogy Antal István egyszemélyes intézmény volt, a közösségi lelkiismeret talajából kinőtt térségnyi felelősségvállalás megszemélyesülése.
Csak Rajta múlott, hogy kilencvenhét júliusában egy lázban égő, átvirrasztott éjszaka után hajnalos mámorban és szellemileg ráéhezve kézbe vehettük, mint kemencéből kivett forró kenyeret, az Erdővidék, a hetven év után újraindított hetilap első példányait, és az is, hogy tizenhét éven keresztül a kis lap minden pénteken eljutott a térség olvasóihoz. Rajta múlott, hogy kevéssel később az Erdővidéki Lapok helytörténeti, helyrajzi és néprajzi folyóirat évente négy kévébe kötve ugyancsak eljuttatta a közösséghez a helyi kultúra és annak múltja ismeretét. Rajta, hogy a néhai dr. Fábián László ügyvéd, a kistérség hajdani parlamenti képviselője emlékezetét ápoló egyesület megszületett, amely a szakmai tanácskozások eszközével tárta fel ugyanezeket a kérdéseket, Rajta, hogy évről évre terephez jutottak a fiatal képzőművészek az erdővidéki identitás jegyében megrendezett alkotótáborban, Rajta, hogy mecénásra találtak az arra érdemesültek, mindez úgy, hogy soha senki katonájának el nem köteleződve, ha kellett, bárkivel vitázva és bárkivel szót értve képes volt megszervezni minden magára vállalt teendő megoldására a megfelelő csapatot.
E pillanatban, mikor már igaz és lesújtó a hír, tisztán és a folytatás bizonytalanságának szorításában látjuk, hogy élete, melyet feladatokban eddig oly gazdagon megáldott az Úr, milyen szűkre szabatott, hogy intézményeit talán tucatnyi halandó ha tovább tudja vinni.
Főember távozott közülünk. Főembernek kijáró tisztelettel és főhajtással kell őt utolsó útjára kísérnünk vasárnap a baróti temetőben.
Benedek Huszár János
