Úgy adódott, hogy az utóbbi hetekben többször tettem meg kerékpárral a Sepsiszentgyörgy–Rétyi Nyír útvonalat. Figyelemre méltó, hogy egyre többen élnek a biciklizés élményével kikapcsolódás, sportolás céljából vagy akár egészségügyi okokból.
Talán Sepsiszentgyörgyről indulva a Szépmező iránya a legmegfelelőbb a bringázásra, ám a körülmények közel sem alkalmasak erre, hiszen a több száz jövő-menő gépjármű túlságosan veszélyezteti a karikázókat a külön erre a célra kialakított pálya hiánya miatt.
Tekerés közben volt időm elgondolkodni, mit is lehetne tenni a kerékpárosok biztonsága érdekében, és kinek. Vázolom a hirtelen elképzelést, hátha felfigyel rá valaki a megyei önkormányzattól, és áldoz erre egy kicsit, hisz mindannyiunknak fontos a biztonságunk, egészségünk és sportolási lehetőségeink bővítése.
Az aszfaltozott útrész szélének mintegy 40 centiméterét a gépjárművek nem használják. A kavicsos padka elég széles, ennek 70–80 centiméteres szakaszát leaszfaltozni nem okozhat különösebb gondot. És talán a teljes útszélességből is le lehetne csípni 25–30 centit. Így könnyűszerrel kialakítható egy másfél méter széles, biztonságos biciklisáv.
Nem elképzelhetetlen a 15 kilométeres, kétirányú kerékpárút kivitelezése többes összefogással: a megyei önkormányzat mellett az országos útügy (nem hiszem, hogy akadályokat gördítenének e közcélú elképzelés elé), a kerékpáros-egyesületek, az utóbbi időben oly sokat emlegetett Schweighofer cég, mely akár finanszírozhatná is a kivitelezést, és nem utolsósorban útépítő helyi cégek is részt vállalhatnának belőle.
Turisztikai célt is szolgálna, hisz sokan látogatják a Rétyi-tavat, és összekötné Sepsiszentgyörgyöt a Rétyi Nyírben már kialakított kerékpárutakkal. Akár ez lehetne az első hosszabb székelyföldi kerékpárút.
ALBERT ÁLMOS