Ponta megígérte Kelemen Hunornak, hogy Románia, bár nem lép ki a luxemburgi bíróságon zajló perből, nem fog oda dokumentumokat küldeni, amíg ezt a problémát a parlamenti bizottságokban is meg nem vitatják.
(Mint közismert, ezt a pert többek közt az RMDSZ indította az Európai Bizottság ellen azért, hogy a kisebbségi jogokat általánosan, európai normáknak megfelelően szabályozzák.) Megkérdezték Kelemen Hunort, hogy mi erre a garancia, mire azt mondta: ezt kettejük kézfogása szavatolja. Közismert, hogy két magyar ember kézfogása ugyebár kontraktus. Innen derült ki, hogy tulajdonképpen Ponta magyar lehet, csupán ügyesen leplezi. De valójában ezért van úgy oda, hogy a magyarok is kormányon legyenek.
A miniszterelnök nagy ígérete ellenére Kelemen Hunor konzultált a Szövetségi Állandó Tanáccsal (SZÁT), és eldöntötte: lemond és kilép a kormányból. Az SZÁT is konzultált Kelemennel, és az RMDSZ eldöntötte: kormányon marad.
Mindenki saját ízlése, etikája szerint cselekszik. Traian Băsescu is le akart mondani az elnökségről az öcsikéjét érintő botrány miatt, aztán ő is konzultált az állam különféle intézményeivel lemondása ügyében, és nem távozik tisztségéből. A múlt héten nyilatkozgatott, és más érdekes dolgokat is mondott. Azt nem tudta, hogy öccse miket művel, de azt, talányos módon, előre tudta, hogy az RMDSZ nem lép ki a kormányból. Băsescu nem tudott és nem is tehetett arról, amiket öccse tett, hiszen nem élnek együtt nap mint nap, és nem tudja, mit cselekszik. Őrző-védő, biztonsági emberei is csak a saját családját figyelik és vigyázzák, az egész nagy famíliát nem. Bercea Mondial komasága miatt most nagy pert akasztottak az öcs nyakába, de azelőtt az elnök felesége nyakába is akasztott Mondial egy arany nyakláncot cigány aranypénzzel. De ők aztán hazaérkezésük után rögtön megszabadultak tőle, s leadták a nemzeti kincstárba. Nincs, amit felróni az őrző-védőknek, mert ők sem tudhatták, hogy ez a Mondial milyen veszélyes. (Elég baj, mert hátha pénzaggatás helyett megharapta volna az asszonyt!)
Az államfő nyilatkozott arról is, hogy a román állam csupán reflexszerűen cselekszik, amikor politikája ellen lép valaki, miként az RMDSZ a luxemburgi perrel. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a polgári kezdeményezés igenis, a román állam nemzetiségi politikája ellen való. Jó lenne tudni azt is, hogy vajon a román állam ellenlépése az 1,2 milliós magyarság és a többi európai kisebbség ellen irányul-e. Azt nem kellene-e figyelembe venni, hogy számos román nemzetiségű él Ukrajnában és Szerbiában, s ha kevesen ugyan, de Magyarországon és Bulgáriában is? Ha az általános uniós szabályozást elfogadnák, ők is jobban járnának.
De inkább dögöljön meg a szomszéd kecskéje, jobban mondva: inkább vesszenek Románia szomszédban levő kecskéi, a szomszédok nálunk élő kecskéivel együtt, hiszen ez utóbbiak mégiscsak némileg többecskét tejelnek.