Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A múlt évKelemen vezetheti Romániát

2014. július 22., kedd, Közélet

Az az igazság, hogy én a közvélemény-kutatások által befutónak jósolt két elnökjelölt egyikével sem vagyok igazán elégedett.

Ponta a legesélyesebb, de ő mostani, kormányon levő magyar barátait ott csapja be, ahol tudja, és úgy, mint szél a budiajtót. A másodikról, Klaus Iohannisról sincs túl jó véleményem, mert már ő is teljesen elrománosodott, jelezvén, hogy nem ért egyet a magyarok autonómiatörekvéseivel.
Míg a mi magyarkáink hallgattak, már-már elbúsultam magam, hogy a következő romániai elnökválasztáson nem lesz, kire szavaznom, mert nekünk még egy árva jelöltünk sincs erre a magas tisztségre. De most kiderült, hogy mégiscsak van. Egyelőre Kelemen Hunor, de lehet még más is, mert a néppárti Toró T. Tibor szerint is szükséges, hogy olyan magyar államelnökjelöltünk legyen, aki hangot ad közös elvárásainknak. Ha Kelemen ezt megígéri neki – és még egyéb magas tisztségeket –, akkor őt is támogathatják néppártosaink, mint hazafelé a részeg embert. A Magyar Polgári Párt már egész jóban van az RMDSZ-szel, így velük is meg lehet egyezni, persze egy szolid polgári haszon: néhány magas állás ellenében. Ilyen nagy összefogás láttán aztán a magyarok legalább kétszer annyian mennek el szavazni, mint eddig. Mivel a románok Ceauşescut tartják a legalkalmasabb elnöknek, és ő immár nem esélyes, úgy érzik, nincs, akire szavazniuk, ezért ők kevesen járulnak az urnák elé. Kelemen Hunor így simán bejut a második fordulóba egymillió szavazattal.
A második menetben viszont szükség lesz a román szavazók voksaira is. Ehhez valamit fel kell mutatnia nekik is. Először is nevet kell változtatnia. Mondjuk lehet Căliman Hunorescu (Kölimán Hunoreszku). A románok – mint a sajtóban láthatjuk – úgysem tudják soha egyik magyar politikusról sem, hogy melyik a kereszt- és melyik a vezetékneve. Aztán el kell szavalnia a szokás szerint, hogy megvédi az alkotmány első cikkelyét, miszerint Románia egységes nemzetállam. Ennyi elég is, mert a többi ígéretről a választók úgyis tudják, hogy azokból semmi nem valósul meg. A választási ígéreteket soha, senki be nem tartotta eddig sem, és nem fogja ezután sem. Így lelkiismeret-furdalás nélkül megígérhet még bónuszként 50 százalékos fizetésemelést a pedagógusoknak. Ez mintegy 300 ezer szavazatot jelent. Ígérhet nagy nyugdíjemelést, konkrét összegek említése nélkül. Ez további szavazatok millióit hozza. Munkahelyek százezreit is vizionálhatja. Majd, ha arra kerül a sor, megmondja: külföldi állásokra gondolt. Az olyan ágazatok megreformálását is zászlajára tűzheti, amelyeket egyfolytában újítunk: az egészségügyet és a tanügyet, mindazt, ami száz éven belül, ha megvalósul. Megígérheti, hogy szorgalmazza a kötelező hálapénz bevezetését. Ezek ugyan mind-mind a kormány hatáskörébe tartoznak, de ha Kelemen megnyeri a választásokat, akkor ő nevezi ki a kormányfőt, az meg a kormányt.
Ilyen ígéretek után simán megnyeri majd a második fordulót is, és az RMDSZ-t felkérheti kormányalakításra.
 

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 581
szavazógép
2014-07-22: Közélet - Iochom István:

Cseh Tibor hazatért (Újabb könyvtárat avattak Alsócsernátonban)

Kettős esemény zajlott szombaton az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumban: bemutatták Cseh Tibor Csernátontól a Reménység taváig. Válogatott írások című posztumusz könyvét, és jelképesen felavatták a mintegy kétezer kötetes Cseh Tibor Emlékkönyvtárat. Mindkét rendezvény házigazdája D. Haszmann Orsolya muzeológus volt.
2014-07-22: Közélet - Bokor Gábor:

A mosolygós gyermekekért (Jótékonysági akció)

A címbeli mottóval és karitatív céllal szervezik meg július 26-án a Kid Mania-napot, a bevételt a sepsiszentgyörgyi Koldus és Királyfi Sürgősségi Befogadóközpont lakóinak megsegítésére ajánlják fel – tudtuk meg az eseményt kezdeményező vállalkozások képviselőjétől, Molnár Erzsébettől.