Nagy Ákos a csutakokat mutatja - Szekeres Attila felvétele
Lopják az erdőt
2005. március 1-jén Bölönből hazajövet, amint elhaladt az egykori előpataki üdülőtelep mellett, Nagy Ákos észrevette, hogy erdeje eltűnt, azaz a fát kitermelték, s éppen az utolsó szállítmányt készítik elő: rakodnak. Teljesen elképedt, de annyi lélekjelenléte maradt, hogy lejegyezze a rönkszállító kocsi rendszámát (CV 01 RAW) és az ott tartózkodó személygépkocsiét is (CV 02 BLJ). Elment az erdészeti hivatalba megérdeklődni, tudnak-e a dologról. Hogyne! Márk Miklóssal, a Sugás Erdészet vezetőjével beszélt, aki azt mondta, ő bélyegeztette ki a fákat, főnöke utasítására.
Feljelentés
A megkárosított március 17-én feljelentést tett a megyei ügyészségen a Sugás Erdészet, továbbá a felettes erdészeti hatóságok kötelékébe tartozó, ismeretlen tettesek ellen hivatali visszaélés és minősített lopás gyanújával. Ugyanakkor kérte a bűncselekmény haszonélvezőjének vagy haszonélvezőinek büntetőjogi felelősségre vonását és mintegy 800—1000 köbméter fa árának megtérítését. A beadványba beírta saját nyomozásának eredményét is. Természetesen, tisztázza a terület jogi helyzetét. 2002-ben kapta meg örökösként a területet prefektusi rendelettel, birtoklevele van rá, s telekkönyvezték a nevére. Adót is fizet utána. A fürdőtelep virágkorában a telken pompázott a Székely-villa, melyet államosítottak, végül 1988-ban lebontottak. De megmaradt a mögötte levő parkerdő a 120 éves fákkal. Ezt tarolták le, s a jobb és bal oldali szomszédok erdőrészét is. Nagy Ákos furcsának találja a helyzetet azért is, mert a kitermelés előtt Octavian Goga előpataki erdész megkereste lakásán ,,azzal a trükkel", hogy neki is van ott erdeje, s közösen készíttessenek üzemtervet. Ezt visszautasította. A megkárosított az előpataki községházán is járt, de érdemi választ sohasem kapott, sőt, a polgármester felajánlotta, hogy megvásárolja a területet. Egymásra mutogatnak Márk Miklós, a Sugás Erdészet volt vezetője érdeklődésünkre elmondta, Előpatakon sok a gond, nem csak Nagy Ákos örökségével. Ugyanis a szóban forgó terület parkerdő volt, mely az államosítás során az állami erdészethez került. A területet beltelekként visszakapta Nagy Ákos, mint ahogyan más örökösök is ugyanígy birtoklevelet kaptak visszaszolgáltatott örökségükre. Igen ám, de a tényleges birtokba helyezés nem történt meg, annál jelen kellett volna lennie a kataszteri hivatal munkatársának is. Ilyen esetekben a szomszédokat is a helyszínre hívják, de a visszaszolgáltatásnál az állami erdészetet nem értesítették. Márk Miklós hangoztatja, Bukarestben jóváhagyott üzemterv alapján vágták ki a fákat, s nemcsak ott, hanem más vitatott területen is. Ebben az esetben mindkét félnek igaza van, mondja, hisz ők üzemterv szerint cselekedtek, abban a tudatban, hogy állami erdőt vágnak, a tulajdonosok meg természetesen a sajátjukat akarják. Közbevetésünkre, hogy Octavian Goga erdésznek tudnia kellett az ügyről, Márk Miklós szerint kétszeresen is tudnia kellett, hisz előpataki lakos, tagja a községi tulajdonjog-megállapító bizottságnak, és ráadásul erdész is. A mérnök főleg a polgármestert hibáztatja, hisz ő a községi visszaszolgáltatási bizottság elnöke, neki kellett volna eljárnia, hogy rendezzék a dolgot.Dumitru Marinescu, Előpatak község polgármestere előbb azt mondta, a területet a kitermelés után szolgáltatták vissza, később, miután arra hivatkoztunk, hogy a dokumentumok alapján a tényállás fordított, közölte: Nagy Ákosnak is meg másoknak is, akik ugyanebben a helyzetben vannak, köztük az előpataki ortodox egyháznak is az erdészethez kell fordulnia a kitermelt fa áráért. Ugyanis a helyi bizottság kedvezően véleményezte, a megyei bizottság megítélte a visszaszolgáltatást, attól kezdve az erdészet nem rendelkezhetett fölötte. Úgy tudja, az erdőkitermelést versenytárgyalásra írták ki. Szerinte mindenki próbálja átdobni a macskát a kerítésen, de az önkormányzatnak semmi köze az egészhez. Ügyintézés hazai módra 2005. március 17-én Vetési Adalbert ügyvéd benyújtotta a megyei ügyészségre a bűnügyi feljelentést. Azt átutalták a sepsiszentgyörgyi ügyészségre. Április végén Nagy Ákost meghívták a rendőrségre, ahol Mihai Tudor felügyelő fogadta. Elmondta, amit tudott. A következő időszakban nem történt előrelépés, ezért június végén kihallgatásra akart jelentkezni a főügyésznél, ám mivel az szabadságon volt, helyettese, Fábián Károly fogadta. Át is irányította az esettel foglalkozó kollégájához, Cosmin-Gheorghe Andraşhoz. Ám itt nem járt szerencsével. Az ügyész előkereste az iratcsomót, de még az üggyel foglalkozó rendőr nevét sem tudta megmondani. Ígérte, egy hét múlva pontos információval szolgál. De egy hét múlva zavartan közölte, megfeledkezett róla. A panaszos mondta, két-három nap múlva visszatér, mire az ügyész bejelentette, másnaptól szabadságon lesz, s csak augusztusban tér vissza. Augusztus 9-én Andraş szívélyesen fogadta Nagy Ákost, s sajnálattal közölte, hogy nem sikerült intézkednie, de két nap alatt kideríti, hogyan is áll a rendőrségi kivizsgálás. A megbeszélt időpontban a panaszos jelentkezett is, s meglepetésére a rendőrtiszt is jelen volt, aki arról számolt be, hogy egy Corbu nevű, brassói illetőségű embernek mérték ki a területet, mivel ,,azt hitték", Nagy Ákos ,,lemondott róla". Corbu kitermelési engedéllyel rendelkezett, mondta a rendőrtiszt. Erre a panaszos közölte, Octavian Goga, a kerületi erdész tudta, hogy az övé, ugyanis járt nála a terület ügyében. Az ügyész utasította a rendőrt, hogy gyorsítsa fel a nyomozást. Másnap Nagy Ákos huszonegy dokumentumot bocsátott a nyomozótiszt rendelkezésére. Azóta semmi újat nem tud. Négyszer fordult az ügyészséghez, ötször a rendőrséghez, de válaszra sem méltatták. 2006. június 9-én az igazságügyi minisztérium által korrupciós ügyek bejelentésére szánt zöldtelefonon Nagy Ákos jelezte, hogy az ügyészség tizenöt hónapja halogatja ügyét, de választ onnan sem kapott. Augusztus 10-én írásban fordult a kormányfő vizsgálóbizottságához. Levelében elmesélte az esetet és a kivizsgálás hanyagolását, s korrupcióval gyanúsítja a nyomozó szerveket. A panaszlevelet eljuttatta a Transparency International jogvédő szervezet romániai kirendeltségéhez is. Válasz sehonnan nem érkezett. 2006. október 1-jén Nagy Ákos újabb panaszlevéllel fordult a városi ügyészséghez. Felhívta a figyelmet korábbi beadványára, és arra, hogy már jó másfél éve halogatnak, s nem kapott választ sem. A beadvány végén figyelmeztetett, ha nem véglegesítik az ügyet, kénytelen lesz a felettes szervekhez fordulni. Nagy Ákos azóta is a választ várja... A nyomozó hatóságok háza táján Mihai Tudor felügyelő, a gazdasági rendőrség munkatársa megkeresésünkre készségesen elmondta, a kivizsgálást elvégezte, az iratcsomót átadta az ügyészségnek, van annak már jó éve is. Hozzátette, több hasonló ügyet egybecsatoltak, például a brassói illetőségű szomszéd is tett feljelentést. De hogy pontos információval szolgálhasson, utánanéz, s másnap tájékoztat. Következő nap a rendőrfelügyelő üzente, forduljunk az ügyészhez. Meg is tettük. Cosmin-Gheorghe Andraş ügyésszel telefonon egyeztettünk időpontot. Bokros teendőire hivatkozva csak öt nap múlva fogadott. Akkor viszont azzal állt elő, hogy az információhoz való jogot szavatoló törvény értelmében írásban forduljunk az intézményhez, s szintén írásban válaszol.Ion Ciucu városi főügyész aláírásával ajánlott levélben megérkezett a válasz. Ebben közlik, hogy a kivizsgálást a megyei rendőrség végezte. Az ügycsomóból kiderül, hogy Nagy Ákosnak megállapították ugyan a tulajdonjogát, erre prefektusi rendelet is van, ám ,,tulajdonképpen" nem helyezték birtokba. ,,Más tulajdonosoknak" is birtoklevelet bocsátottak ki ugyanazon területre — áll az ügyészség levelében —, továbbá ők, mármint a más tulajdonosok a brassói területi erdészeti és vadászati igazgatóságtól kitermelési engedélyt kaptak 2004. október 18-án. Ennek alapján a 2004-es kivágási kvótából 1290 köbméter fa kitermelését hagyta jóvá 2004. december 9-én a Sugás Erdészet. A fát a fogarasi Bucuria Pădurii (Erdő Öröme) Kft. termelte ki. A levél végén megjegyzik, hogy a megyei rendőrség lezárta a kivizsgálást, az iratcsomót azzal a javaslattal adta át az ügyészségnek, hogy ne kezdjen büntetőjogi eljárást, és a ,,törvényes" megoldást ,,azonnal" közölni fogják Nagy Ákossal. Kérdések Amennyiben rá nem kérdezünk, Nagy Ákos várhatott volna, hiszen jó egy éve a dosszié az ügyészségen, s még csak válaszra sem méltatták a panaszost. De nem ez az igazi gond! A nyomozó szervek lezártnak tekintik az ügyet. Szerintük nem történt törvénysértés. Kérdések maradtak szép számmal. Az még megtörténhet, hogy egy bizonyos parcellát papíron két embernek szolgáltatnak vissza. A jogos örökösnek birtoklevele van rá, sőt, be is telekkönyvezték a nevére. Hát akkor azok a ,,más tulajdonosok", akik állítólag megkapták ugyanazt a területet, mivel bizonyították, hogy valóban az övék? Mindeközben a kibélyegzést végző erdészet vezetője úgy tudta, hogy állami erdőről van szó! A bűnüldöző szervek mossák kezüket, szerintük a kitermelő jogos tulajdonát vágta ki, és értékesítette. Hát a telekkönyv semmit sem ér?! A nyomozó hatóságokban nem merült fel a kérdés, hogyan is kaphatták meg többen ugyanazt a területet? Nem fogalmazódott meg, hogy vajon azok a ,,más tulajdonosok" miként juthattak hirtelen kitermelési engedélyhez? A rendőrség és az ügyészség szerint minden rendben volna. A tulajdonos szerint nagyon nincsenek rendben a dolgok, s a brassói területi korrupcióellenes hatósághoz fordul panaszával.