Folytatódtak a harcok a Gázai övezetben, a tegnapi izraeli támadásokban legalább száz palesztin vesztette életét a helyi hatóságok szerint. Egyes források közölték, hogy a palesztin frakciók megállapodtak egy háromnapos egyoldalú tűzszünetben, de a Hamasz radikális mozgalom később cáfolta, hogy beleegyeztek volna a fegyvernyugvásba.
Az izraeli média jelentései szerint a nap folyamán a hadsereg több mint hetven célpontot lőtt a Gázai övezetben a negyedik hetébe lépett hadművelete keretében. A Hamasz vezetőinek otthonát, alagutakat, rakétaindító állásokat és négy olyan mecsetet is megtámadott a légierő, amelyekben fegyvereket őriztek. A hadsereg folytatja a Hamasz építette alagutak felszámolását, így tűzharc tört ki Hamasz-fegyveresek és egy izraeli ejtőernyős egység között. Egy tüzérségi lövedék becsapódása miatt leállt a Gázai övezet egyetlen erőműve is, amely a terület áramszükségletének ötödét szolgáltatja. A július 8-án kitört konfliktusban eddig több mint 1156 palesztin vesztette életét. Az izraeli hadsereg 53 katonát vesztett, Izraelben három civil halt meg palesztin rakétatámadásokban.
Előzőleg az izraeli hadsereg felszólította öt gázai negyed lakóit, hogy hagyják el otthonaikat, és az övezet középső részén keressenek fedezéket. A felhívásra palesztin civilek százai hagyták el házaikat, hogy védelmet keressenek az utcai harcok és a bombázások elől. Egy meg nem nevezett izraeli főtiszt tegnap úgy vélekedett, hogy az Erős Szikla fedőnevű művelet elérte megindításakor kitűzött céljait. A hadjárat szárazföldi szakaszának megindításakor, két héttel ezelőtt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a gázai–izraeli határ alatt húzódó alagutak felszámolásában és egy hosszabb békés időszak elérésében nevezte meg a harcok céljait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.