Az RMDSZ kitart Biró Rozália jelölése mellett

2014. augusztus 5., kedd, Közélet

Az RMDSZ továbbra is Biró Rozáliát tekinti jelöltjének a kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségre – közölte a szövetség sajtóirodája.

Jelezték: maga az államfő is pontosította pénteki nyilatkozatában, hogy hivatalosan nem utasította el Biró Rozália kinevezését. Traian Băsescu csupán véleményét fejezte ki, amikor kijelentette, alkalmatlannak tartja az RMDSZ szenátorát a kulturális tárca vezetésére. „Az RMDSZ addig nem kíván más jelöltről beszélni, míg az államfő nem közli hivatalos döntését a miniszteri kinevezéssel kapcsolatban” – közölte a szövetség. A sajtóiroda illetékese arra is kitért, hogy Traian Băsescu egyelőre Kelemen Hunor lemondását sem ellenjegyezte, így az RMDSZ elnöke – bár augusztus elsejétől lemondott a kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségről – továbbra is betölti e tisztségeket.
Biró Rozália esetében az államfő arra hivatkozott, hogy nem kerülhet a kulturális tárca élére olyan ember, aki nem tud jól románul. A Bihar megyei szenátor irónia tárgyává vált a román sajtóban, mert egy rádiós interjúban – a köznyelvben nem használt „biped” román szót nem ismervén – nem megfelelő választ adott egy beugratósnak szánt kérdésre. Az indoklás ellen az egyik közösségi portálon közzétett röpiratban tiltakozott Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere. Az Elegem van! címmel közzétett román és magyar nyelvű bejegyzésben Horváth Anna a Biró Rozália miniszteri kinevezésének ügyében kialakult „képmutató, igazságtalan és megalázó” hadjárat ellen tiltakozik, többek között azt írva: „Elegem van, és felforr a vérem, hogy Traian Băsescu elnök (Tőkés Lászlóval összhangban) Bíró Rozáliától félti a román kultúrát.” Horváth Anna leszögezi: az államfőt soha nem hallotta óva inteni, ambícióiban visszább parancsolni leányát (EBA), aki úgy lett EP-képiselő, hogy saját anyanyelvét sem beszélte helyesen, vagy Elena Udrea nevű protezsáltját, aki egészen magasra jutott, bár szintén nem beszél helyesen anyanyelvén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-08-05: Közélet - Iochom István:

Huszárbemutatóval ünnepeltek (Kézdialmás)

A vasárnap nyolcadik alkalommal megtartott kézdialmási falunap legkiemelkedőbb eseménye a Kelemen Didák-iskola udvarán megrendezett huszárbemutató volt.
2014-08-05: Közélet - :

Az a kötelességünk, hogy begyógyítsuk a sebeket (Victor Ponta a Nyergestetőn)

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székely honvédjeinek hősiességét méltatta vasárnap, a Nyergestetői csata 165. évfordulója alkalmából a csata helyszínén tartott megemlékezésen Victor Ponta.