Belföldi hírek

2014. augusztus 5., kedd, Belföld

Ponta mondjon le
Victor Ponta kormányfőnek választania kell az államelnök-jelölti és miniszterelnöki minősége között – jelentette ki Cristian Diaconescu, a Népi Mozgalom Párt (NMP) államelnökjelöltje. „Megengedhetetlen az, hogy a mi pénzünkön kampányízű kirándulásokat tegyen az országban, és még ennél is megengedhetetlenebb az, hogy eme kettősséget kihasználva ígéreteket tegyen.

(...) Röviden, tehát, ha államelnökjelölt akar lenni, most mondjon le a kormányfői tisztségből” – hangsúlyozta Cristian Diaconescu. „Victor Ponta úgy viselkedik, mintha a kormány családi örökség lenne, egyébként is egyre inkább egy családi klánnak tűnik az egész, ami a demokratikus szabályok, a mandátum teljesítésére vonatkozó kötelesség áthágását jelenti” – tette hozzá Diaconescu, aki bírálta a kormányfőt, amiért az a hét végén részt vett a nyergestetői megemlékezésen. „Amint azt mindannyian láttuk, az elmúlt hét végén Victor Ponta, Románia kormányfője részt vett egy nemzetközi rendezvényen Románia területén, annak reményében, hogy megszerzi a székelyek szavazatát, és képes volt arra is, hogy Románia területén közméltóságként meghallgassa egy másik ország himnuszát, és még a székely zászlóval is lefotóztassa magát” – mondta még az NMP államelnökjelöltje.

A vallással veszélyes játszani
A politikusoknak kerülniük kellene a vallásos meggyőződés „annyira intim és kényes” témáját – jelentette ki Cristian Diaconescu, az NMP államelnökjelöltje, hangsúlyozva, hogy „mind a protestánsok, mind az ortodoxok, mind a katolikusok keresztények”. Diaconescu azt állította, hogy rendkívül veszélyes dolog a „vallásos meggyőződés boncolgatása” Ponta kormányfő részéről, rámutatva, „nagyon kell ügyelniük azoknak, akik ma a vallásos meggyőződésbeli különbözőségről beszélnek Romániában, hogy ne sértsék meg senki személyes hitét”. Amikor Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy indul az államelnök-választásokon, leszögezte, nem szeretné, ha valaki azért marasztalná el, mert román nemzetiségű, vagy ortodox vallású a saját országában. Ponta azt állította ugyanakkor, hogy a többi vallást is tiszteli.

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Az első fél évben 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a kiigazítatlan érték szerint a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte az országos statisztikai intézet. A kiigazított érték szerint a növekedés 8,2 százalékos volt a vizsgált időszakban. A kiskereskedelmi forgalom bővülése a nem élelmiszereknek köszönhető elsősorban, amelyeknek értékesítése 12,6 százalékkal bővült. Élelmiszerekből, szeszes italokból és dohánytermékekből 7,7 százalékkal többet adtak el, az üzemanyag értékesítése 2,7 százalékkal nőtt. Az első öt hónap után Románia a második helyen állt az Európai Unió azon tagállamai között, ahol a leggyorsabban nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A hatóságok az idén 2,2 százalékos gazdasági növekedést várnak szintén 2,2 százalékos államháztartási hiánycél mellett, de nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a GDP a reméltnél gyorsabban nőjön. A Nemzetközi Valutaalap legutóbbi becslésekor 2,8 százalékra várta a romániai gazdaság idei növekedési ütemét.

Csökkentett alapkamat
A Román Nemzeti Bank (RNB) 2,2 százalékra csökkentette idei inflációs előrejelzését, és 3 százalékra mér­sékelte a jövő évit – jelentette be tegnap Mugur Isărescu, a RNB kormányzója. A jegybank korábban 3,3 százalékos inflációt várt az idei évre, a jövő évre pedig 3,3 százalékos fogyasztói árnövekedésre számítottak. A RNB májusban csökkentette 3,5 százalékról 3,3-ra 2014-es inflációs előrejelzését. Júniusban 0,66 százalékra csökkent az éves infláció, ami történelmi mélypontnak számít Romániában. Tavaly 1,55 százalék volt a fogyasztói árnövekedés. Szintén tegnap csökkentette a központi bank az alapkamatot, amelyet 3,25 százalékra mérsékelt 3,50-ről. A lej és a valuta tartalékrátája változatlanul 12, illetve 18 százalék maradt. Az elemzők becslése szerint 2015 végéig 3 százalékra csökkentik az alapkamatot. A RNB tavaly négyszer, az idén korábban kétszer csökkentette az irányadó kamatot. A mostani volt a harmadik. Mugur Isărescu tegnap kijelentette: az inflációs előrejelzés alapján további alap­kamat-csökkentés várható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2014-08-05: Közélet - :

Az a kötelességünk, hogy begyógyítsuk a sebeket (Victor Ponta a Nyergestetőn)

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székely honvédjeinek hősiességét méltatta vasárnap, a Nyergestetői csata 165. évfordulója alkalmából a csata helyszínén tartott megemlékezésen Victor Ponta.
2014-08-05: Belföld - :

Hírsaláta

Funar újabb rémálma. Függetlenként indul a novemberi államfőválasztáson Gheorghe Funar, aki továbbra is a Nagyrománia Párt elnökének tartja magát, bár a bíróság még nem döntött abban a perben, amely az alakulat tavaly júliusi statútummódosítása és tisztújítása jogosult­ságát hivatott megítélni.