Színházsátorral és előadásokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt ilyen gazdag programkínálattal.
Augusztus 21. és 24. között egyebek mellett gyermekprogramok és felolvasószínház várja az érdeklődőket a Farkas utcai Színházsátorban. A legkisebbek számára meseterasz, mesejáték-verseny, valamint az Óz, a nagy varázsló című mesemusical szereplőivel való találkozás is szerepel a programban. A felnőtteket a felolvasó-színházi alkalmak mellett batyus partival és szalontánctanulással várják a társulat tagjai. A Színházsátorban lehetőség nyílik a színészekkel való személyes találkozásra, de megtalálhatók a színház régi és új kiadványai is.
A Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában a színház több előadása is szerepel. Az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal tekinthető meg, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás is látható. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadást rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon láthatja majd a közönség.
A kolozsvári színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadását, valamint a Béres László által rendezett Lola Blau című produkciót nézheti meg a közönség. A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítása lesz látható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.