Barokk kastélynapokkal emlékeznek a történelmi helyszínen ma és holnap Mária Terézia egykori gödöllői látogatására. Egyebek mellett múzeumi barangolásokra, a kastélypark felfedezésére, barokk koncertre és vásári komédiára hívják a látogatókat.
A kastélyt építő Grassalkovich I. Antal rendkívüli ünnepséggel fogadta a Magyarországon először vendégeskedő királynőt 1751 augusztusában. 70 ezer lámpás világította meg a kastélyparkot, ahol díszes, csillogó tükrös termet építettek a császárné számára a vacsorához, a gróf saját szobáját engedte át a császári párnak – ez a helyiség ma Mária Terézia nevét viseli –, másnap pedig 40 hintóval kocsiztak ki a fácánosba, majd vadállatok viadalát nézték meg a díszebéd előtt.
Most, 263 évvel később nemesi testőrség és kosztümös életképek idézik meg a barokk kort, a vendégek megcsodálhatják a Zrínyi Miklós Katonai Hagyományőrző Egyesület bemutatóit, túrára indulhatnak a 28 hektáros kastélyparkban a botanikai ritkaságok felfedezésére, vándormutatványosokkal és vásári mulatsággal találkozhatnak, megelevenedik a 18. századi főúri élet mindennapjaival és báljaival. A kort jelmezek, kellékek, játékos feladatok segítségével is átélhetik a látogatók.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.