Németországnak jót tett a válság

2014. augusztus 18., hétfő, Kitekintő

Németország eddig 120 milliárd eurót takarított meg a 2008-ban elmélyült világméretű pénzügyi válsággal a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén – írta a Welt am Sonntag vasárnapi német lap a szövetségi központi bank (fotó) egy belső elemzésére hivatkozva.
 

A Bundesbank kimutatása szerint a válság előtti utolsó évben, 2007-ben 4,3 százalék volt a német állampapírok átlagos kamata, 2013-ban pedig már csak 2,6 százalék, holott időközben a német gazdaság recesszióban is volt, és előfordult, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány meghaladta a 3 százalékos uniós határértéket, az államadósság pedig végig emelkedett.
A visszaesés egyik fő oka, hogy az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezetben államadósság-válsághoz vezető globális pénzügyi krízis miatt egyre alacsonyabbra szállította irányadó kamatát, ami így a 2008 nyarán regisztrált 4 százalékról egészen 0,15 százalékra csökkent. A másik fő ok, hogy a stabilitás jelképének számító Németország államkötvényei befektetési menedékké váltak, ami tovább fokozta a kamatcsökkentő hatást, például 2012-ben rendszeresen voltak olyan állampapír-aukciók, amelyeken negatív hozamszint alakult ki, vagyis a befektetők fizettek azért, hogy a német állam őrizze pénzüket.
Mindennek hatására 2008 és 2013 között a szövetségi kormány, a tartományok és az önkormányzatok együtt 120 milliárd eurót takarítottak meg a kamatkiadásokon ahhoz viszonyítva, amennyit a 2007-es kamatszint fennmaradása esetén kellett volna fizetni.
A pénzügyi mozgástér nem tervezett bővülése azonban a takarékosság rovására ment – írta a Welt am Sonntag, kiemelve, hogy nemcsak a véleményüket nyilvánosan vállaló elemzők, hanem név nélkül nyilatkozva pénzügyminisztériumi illetékesek is azt mondják, hogy az utóbbi éveket nem az államháztartás fenntarthatóságát szolgáló lépések jellemezték, hanem az államháztartást középtávon súlyosan megterhelő új szociális juttatások kialakulása.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2014-08-18: Kitekintő - :

Székelyföldig érhet a láncreakció (Skót népszavazás)

Szeptember 18-a az izgalmak időszaka lesz Európában az összes olyan helyen, ahol valamilyen nemzeti kisebbség önállóságra vagy autonómiára vágyik: ekkor tartják ugyanis a skótok az Angliától való függetlenségről szóló népszavazást. Vajon hogyan érinti ez az ügy a székelyeket? Mire tanít Koszovó?
 
2014-08-18: Közélet - :

Magyar–román diplomáciai csörte

Titus Corlăţean külügyminiszter a magyar–román alapszerződés megsértésének minősítette a magyarországi döntéshozók autonómiát támogató nyilatkozatait. A budapesti kükülügyi tárca szerint viszont éppen az alapszerződés emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé.