A prefektúra utasította a kovásznai városi tanácsot, hogy vonja vissza határozatát, melyben elvi beleegyezését adta a régi kórház mellett megszüntetett lakónegyedi kazánház eladására. Enea Vasilica, a városháza jegyzője érdeklődésünkre elmondta: a prefektúra kifogása az, hogy a helyi tanács olyan döntést hozott, amelynek semmilyen gyakorlati és jogi következménye nincs, csupán elvi beleegyezésről szól.
De nézzük meg, hogy a sok dokumentálódási munka és képviselői verejték mellett mi áll az ilyen elvi beleegyezések mögött.
A helyi önkormányzat eddigi gyakorlata szerint a tanácsi területek koncesszionálásáról, illetve a város javainak eladásáról szóló határozatok a következő módon születtek: ha valaki kinézett egy önkormányzati területet, épületet vagy szolgáltatást, elment a polgármesterhez, és elmondta, hogy ő ezt meg amazt szeretne létesíteni a város javára (?!). A polgármester azt tanácsolta: írjon kérést, amelyet a tanács elé fog terjeszteni, ugyanis az ilyen ügyek eldöntése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. Mihelyt az illető benyújtotta a kérést, a polgármester határozattervezetet terjesztett elő, de szűkszavú indoklásából nem derültek ki egyértelműen a részletek, olykor a kérvényezőt is meghívták a tanácsülésre, hogy részletezze, mit akar, és miként. A tanács vagy elodázta a döntést, vagy elvi beleegyezését adta, hogy ideje legyen tájékozódni a kérdésről. A tájékozódás alatt folyt a lobbi, azaz megkeresték a befolyásosabb városi képviselőket, hogy hassanak társaikra, és szavazzák meg a kérést. Volt eset, hogy az egyik szálló szeparéjába voltak hivatalosak vacsorára a helyi választottak. Aztán megszülettek a végleges döntések. Így adtak koncesszióba tündérvölgyi tanácsi területeket szállodaépítésre. A látszat kedvéért licitet is szerveztek, de már előre lehetett tudni, hogy ki lesz a nyertes.
Jobb helyeken az önkormányzatnak van egy hosszú távú elképzelése, a városrendezési tervben leszögezik, hogy hol lesz ipari park, hol turisztikai övezet stb., és eszerint bocsátják áruba a területeit. Mégpedig a legelőnyösebb feltételek között. Mert a jó gazda is vásárba viszi a jószágát, és nem adja el házalóknak potom áron.
Erre azt mondhatják a tisztelt kovásznai választottak, hogy helyi viszonylatban igen jó áron adták bérbe a területeket. De ezt vajon honnan tudnák, ha a területek koncesszióba adását nem hirdették meg kellőképpen sem az interneten, sem a médiában? Mint ahogy a kazánház eladási szándékát sem hirdették meg sehol. Akkor pedig az ajánlattevő honnan tudta, hogy eladó?
