Négy napig zajos volt a szentivánlaborfalvi unitárius papilak udvara és a közösségi ház. Közel negyven gyermek vett részt a helybeli és a Kökösi Unitárius Egyházközség közös szervezésében rendezett ökumenikus biblianapokon.
„Játszva tanulni Istenről” – ez volt a tábor jelmondata. Társasjátékok és kézműves-foglalkozások segítségével, játszva-énekelve hozták közel a Szentírás üzenetét a gyermekek szívéhez az őket tanító lelkészek, vallásoktatók. Nem csupán az ikertelepülés gyermekeit igyekeztek közösségé kovácsolni, hanem azokat is, akik a környező településeken laknak, a kökösi gyermekeket naponta személyautókkal szállították a táborba. Fontos a barátkozás, hiszen iskolaidőben más-más helyen tanulnak, ritkán adódik alkalom, hogy együtt lehessenek, és együtt élvezzék a gyermekkor adta közös lehetőségeket, örömöket – hangsúlyozta Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész. Az első három napon film segítségével ismerkedtek Jézus életével, bogozás, gyöngyfűzés, érmek készítése, gyertyaöntés mellett maradt idő énektanulásra is, bibliai történeteket is eljátszottak. A bográcsos közös vacsora, a tábortűz melletti gitárzene és éneklés nagy sikert aratott. A tábort a vasárnapi istentisztelet zárta Szentivánlaborfalván és Kökösben is, ugyanis a táborszervező lelkész szolgál a kökösi gyülekezetben is. – A rendezvény fő támogatója a Magyar Unitárius Egyház – mondta a lelkész, aki az anyagi háttér nagy részét pályázat útján szerezte meg, de mindkét faluból, felekezettől függetlenül, sokan támogatták a vakációs bibliatábort.