Hősnek kell tekintenünk azt is, aki megjárta a Úz völgye poklát, helytállt a reménytelennek mutatkozó helyzetben, majd parancsszóra nyugat felé indult a futó hadakkal, hogy később nagyon messzi tájakról megfáradva visszatérjen szülőföldjére, és itt élhessen, s hazai földben nyugodhasson.
Ilyen volt az a két Forró testvér, mindketten tartalékos magyar katonatisztek, akik nem menekültek el, amikor megszólaltak a katyusák a moldvai Csángóföldön, hiszen nem lehetett rossz példával járni a helytálló székely határőrök előtt. Az angyalosi két tartalékos hadnagy, Forró Ferenc (1895–1971) és Forró László (1900–1980) emlékkopjáival lesz gazdagabb augusztus 26-án Úz-völgyi nemzeti emlékhelyünk. Mindketten a 11-es székely határőrszázad tisztjei voltak, 1944. április 1-jén vonultak be Sepsiszentgyörgyre, katonatisztként pedig az tették, amit parancsoltak nekik. Forró Ferenc 1945 júniusában amerikai fogságba esett Ausztriában, onnan bonyodalmas körülmények között július 23-án érkezett haza Sepsiszentgyörgyre, testvéröccse pedig hasonló módon a nyugat-dunántúli Egyházasrádócról, az augusztus 23-án bekövetkezett politikai változások előestéjén. Mindketten a sepsiszentgyörgyi köztemetőben nyugszanak.
– Kora reggel indulunk Úz völgyébe – mondja az emlékkopjákat készítő Balázs Antal –, mert azokat helyre is kell tenni, de nem akárhova, hanem Kovács Béla közlegény kopjájának két oldalára.
