Dézsi Dénesre emlékeztek szülőfalujában

2014. szeptember 2., kedd, Közélet

A hatvan évvel ezelőtt kivégzett Dézsi Dénesre, az egyik oszdolai betyárra emlékeztek szombaton az ozsdolai temetőben Dézsi József (1921–1997), a meghurcolt és sokat szenvedett testvér sírjánál, ahol a Dézsi család több tagja is jelen volt.
 

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége már 1990-től készül a kommunista diktatúra ozsdolai áldozatainak is méltó emléket állítani. Ozsdolán, sajnos, ilyen-olyan okok miatt ez még mindig nem sikerült, ám remélhetően a közeljövőben sor kerül rá – mondotta Török József, a szövetség háromszéki elnöke, aki bajtársi küldöttség élén érkezett a Székely Nemzeti Tanács, Kézdiszéki és Kézdivásár­helyi Székely Tanács által szervezett eseményre. „Nem szeretnék kitérni arra, hogy miért nem sikerült eddig emlékjelt állítani, mert olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez immár hamarosan megtörténhet. Minden egyes ozsdolai, aki a kommunizmus áldozatává vált, méltó emlékjelt kap az utókortól” – mondotta Török József. A Dézsi-sírnál a sop­roni 21-es székely határvadász-zászlóalj négy hagyományőrzője állt díszőrséget a koszorúzás ideje alatt. A rövid megemlékezést követően a jelenlevők Boros Lajos egykori házához mentek, ahol hatvan esztendővel ezelőtt, 1954. augusztus 22-én éjszaka Dézsi Dénes halálos lövést kapott. A hat évtizeddel ezelőtt az udvaron történteket a betyárok egyik kortársa, László Ödön pálinkafőző idézte fel, majd Szabó Ottó kézdisárfalvi fafaragó írott dokumentummal a kezében elmondta: a mendemondáktól eltekintve a két ozsdolai nem bandita, hanem kommunistaellenes lázadó volt, nevüket komolyabb történelmi kiadványokban is említik, ők, akár az 1956-ban meghurcoltak, meggyilkoltak, igazi hősök voltak, kik az életüket áldozták a rendszer ellen folytatott harcban. Ozsdola büszke lehet rájuk, mindenképpen megérdemlik, hogy jel őrizze emléküket.
A kommunista rendszer kilenc ozsdolai áldozatának emlékét a Millenniumi parkban egy gránitkőre helyezett márványtábla őrzi majd – jelentette be Török József, a volt politikai foglyok szövetségének háromszéki vezetője, ezt várhatóan az ősz folyamán felavatják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2014-09-02: Közélet - :

A kutyamenhely árai

Havi száz lejt kell majd lepengetnie annak a kutyabarátnak, aki a szépmezői menhelyről úgy fogad örökbe gazdátlan négylábú kedvencet, hogy nem viszi haza, hanem alkalmanként meglátogatja – döntötte el legutóbbi ülésén a létesítményt fenntartó sepsiszentgyörgyi önkormányzat.
2014-09-02: Közélet - :

Kiszámolós beszámolás (III. KreaTúra-tábor)

Sepsibüszkádon egy nyár végi hétfő reggelen (augusztus 25-én) másként ébredt a nap, másként csiripeltek a madarak, és másként ugattak a kutyák. Hisz mindenki izgatottan várta, hogy megérkezzenek a gyerkőcök, és elkezdődjék a KALAND.