NATO-válasz: gyors reagálású alakulat

2014. szeptember 6., szombat, Világfigyelő

Megállapodás jött létre a NATO walesi csúcsértekezletén egy új, gyors reagálású alakulat létrehozásáról. Ezt Anders Fogh Rasmussen főtitkár jelentette be tegnap délután az észak-atlanti szövetség kétnapos walesi csúcstalálkozójának főbb eredményeit ismertetve.

Rasmussen a walesi Newportban (Casnewydd) rendezett értekezlet hivatalos programjának végén, péntek délután elmondta: az alakulatot bárhol a világon nagyon rövid idő alatt be lehet vetni kollektív védelmi, illetve válságkezelő feladatok végrehajtására. A főtitkár szerint az alakulat néhány ezer fős szárazföldi erőből áll majd, és műveleteit légi, haditengerészeti és különleges feladatokra kiképzett egységek támogatják. Rasmussen szerint ehhez a NATO a szövetség területének keleti térségeiben hoz létre vezénylési és ellenőrző létesítményeket.
Nem sokkal korábban David Came­ron brit miniszterelnök azt mondta, hogy az új NATO-erő központja Lengyel­országban lesz. Közölte azt is, hogy az alakulatot a kivezénylési utasítástól számítva 2–5 napon belül lehetne bevetni. A NATO jelenleg is rendelkezik gyors reagálású erővel, ennek azonban néhány hétre van szüksége a telepítéshez.
Rasmussenhez hasonlóan a brit kormányfő is úgy fogalmazott, hogy a gyors reagálású NATO-erő a világ bármely pontján alkalmas lesz műveletek végrehajtására. Hozzátette: az alakulat a NATO megreformált reagálóerejének része lesz, előretolt egységekkel a közép- és kelet-európai szövetségesek területén, valamint előre elhelyezett felszereléssel és infrastruktúrával.
David Cameron szerint most, amikor Oroszország törvénysértő módon tapossa Ukrajna földjét, meg kell nyugtatni a közép- és kelet-európai szövetségeseket, hogy a NATO minden esetben tartja magát a kollektív önvédelemről intézkedő 5. cikkely kötelezettségvállalásaihoz.
Rasmussen is kijelentette a NATO-csúcs eredményeit összegző tegnap délutáni nyilatkozatában, hogy a gyors reagálású erő létrehozásának egyértelmű az üzenettartalma: a NATO mindig mindegyik szövetségesét megvédi. A NATO világosan megüzeni bármely potenciális agresszornak azt is, hogy ha csupán eszébe jut akár egyetlen NATO-szövetséges megtámadása, a szövetség egészével kerülne szembe – fogalmazott Rasmussen.
A főtitkár elmondta: a walesi NATO-csúcson az elsődleges feladatok közé emelték a kibervédelem erősítését is. Rasmussen szerint a részvevők egyetértettek abban, hogy a kibertámadások ma már olyan intenzitást érhetnek el, amely a szövetség és az egész euroatlanti térség stabilitását és biztonságát veszélyeztetheti, és ugyanolyan károkat okozhatnak, mint egy hagyományos katonai támadás.
A jövőbeni bővítési lehetőségekről Rasmussen kijelentette: a NATO ajtaja továbbra is nyitva áll, a szövetség min­den jelentkező országot egyéni érdemek alapján bírál el, és kívülálló országoknak nincs vétójoguk a NATO-bővítési döntésekben. A NATO-tagságra törekvő országok mindegyikének van még tennivalója különböző területeken, és a szövetség megadja nekik azt a támogatást, amelyre szükségük van – mondta Rasmussen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Mit gondol a magyarországi választások eredményéről?








eredmények
szavazatok száma 842
szavazógép
2014-09-06: Világfigyelő - :

Fegyvernyugvás Kelet-Ukrajnában

A harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői tegnap Minszkben; a fegyvernyugvás helyi idő szerint 18 órakor lépett életbe.
2014-09-06: Világfigyelő - Farkas Réka:

Röviden

Szoborrongálás Kassán
Ismeretlen tettes megrongálta a Kassa egyik jelképének számító Szent Erzsébet-székesegyház Szent István-szobrát, az elkövető letörte a jogart, de letörött a bal hüvelykujj és a kar egy része is. Az Új Szó beszámolója szerint akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélhetik az elkövetőt.