Újabb mérföldkő az erdélyi magyar mentálhigiénés képzésbenDiplomázott a második végzős nemzedék

2007. június 23., szombat, Közélet

Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között az illyefalvi KIDA-központban tartották az erdélyi magyar mentálhigiénés képzésben részt vevő második évfolyam diplomaosztó ünnepségét.

Kató Ibolya, a képzés lehetővé tételében oroszlánrészt vállaló tiszteletes asszony azzal bocsátotta útjukra a végzősöket, hogy segítsenek szebbé, elviselhetőbbé tenni az őket körülvevő világot, hogy figyeljenek egymásra és embertársaikra, hogy közösen beszéljék meg és döntsék el, milyen legyen az élet és a világ, s ennek megvalósításában segítsék egymást, kérjék egymás segítségét. A végzősök nevében felszólaló hallgató — java részük számára ez másodképzés — kiemelte, nem a két év alatt szerzett lexikális tudás a képzés lényege, hanem az egymásra figyelés megtanulása. ,,Olyan fa nőtt most, mely Illyefalván gyökerezik, de lombjai áldását ott érzékelteti, ahová a végzősök hazatérnek" — mondotta, utalva arra is, hogy egyre nagyobb a népszerűsége Erdély-szerte az Illyefalván zajló képzésnek, lassan-lassan a régió minden szegletéből lesz hallgatója. Egyúttal arra buzdította társait, mindannyian teljesítsék friss levegőt teremtő küldetésüket. Dr. Grezsa Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, a képzés szakmai irányítója beszédében a találkozás ünnepéről beszélt, de nem mulasztotta el méltatni a hely szellemét sem, meglátása szerint az illyefalvi központ maga az újjászületés metaforája. És végül fontosnak tartotta kiemelni: itt, Erdélyben dobog a magyarság szíve, innen fog a nemzet új erőt meríteni. A diplomaosztó ünnepélyen igét hirdetett nt. Kató Béla püspökhelyettes, a hangulat egyedivé varázslásá­ról Szilágyi Zsolt magánénekes gondoskodott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 667
szavazógép
2007-06-23: Közélet - Iochom István:

A Székelyföld jövőjéről

Ojtoz, Bodok és Oltszem után csütörtök délután Alsólemhényben, a Dani László kertjében felállított sátrak alatt mintegy harmincöt meghívottal — a gazdakör tagjaival és helyi magánvállalkozókkal — folytatódott a Milyen Székelyföldet akarunk? című konzultációsorozat.
2007-06-23: Közélet - Mózes László:

Megkülönböztetést emlegetnek a romák

Roma kézművesek rögtönzött kiállítása - Mózes László felvétele
A háromszéki romák munkalehetőségeiről tanácskoztak tegnap Sepsiszentgyörgyön a Kolcza vendéglő nyárikertjében. Az állásbörzeként is meghirdetett rendezvényen 224 munkahelyet kínáltak az érdeklődőknek. A cigányság képviselői mellett — köztük olyanok is, akik valamely szentgyörgyi vállalatnál dolgoznak — önkormányzatok, állami intézmények, a rendőrség küldöttei voltak jelen.