Megdöbbenéssel vette tudomásul az MPSZ sepsiszéki elnöke, Gazda Zoltán, Demeter János megyeitanács-elnök kijelentését, melyből kiderül, nem készült el Székelyföld fejlesztési stratégiája.
Demeter ezt a Régió rádióban fejtette ki, és elmondta azt is, hogy a fejlesztési stratégia összeállítása nem a megyei önkormányzat dolga, hanem szakemberek feladata. ,,Számunkra érthetetlen ez a fejtegetés. Azt jelzi, hogy jogos a feltételezésünk, a megyei tanács felduzzasztott apparátusát a klientúra köreiből választották ki, a meghirdetett versenyvizsgákon nem a szakemberek részesültek előnyben" — fejtette ki Gazda Zoltán, aki szerint Demeter János és a megyei tanács vezérkara ezúttal is bebizonyította, a nagyotmondáson, hangzatos irodanyitásokon, táblaavatásokon és szövetségeken túl tartalmi munkát gyakorlatilag nem végzett. Bírálta a parlamenti képviselőket is, akik deklaratívan legalábbis a térség közös érdekeit képviselik. Úgy vélte, megalapozott fejlesztési stratégia hiányában pusztán a pártérdeknek lehettek szószólói.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.