DÖNTÉS. A bukaresti fellebbviteli bíróság döntése értelmében a közoktatási intézményekben le kell venni a falakról a vallásos jelképeket. (ziare.com)
A MIT SZERVEZI TUSVÁNYOST. A Pro Minoritate Alapítvány döntése alapján idéntől új csapat, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) veszi át a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezését. A korábbi főszervező, az ErGo Egyesület vezetője szerint a programkoncepcióval kapcsolatos nézeteltérések miatt döntöttek úgy, hogy nem vállalnak aktív szerepet az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezésében. (Erdély Ma)
LE A NEPOTIZMUSSAL. További belső viszályt eredményez az elnöki hivatalban és a Demokrata Liberális Pártban a két Elena — Udrea és Băsescu — fergeteges előretörése. Az államelnöki hivatal tanügyi bizottságának tagja, Eugen Stamate nyílt levélben közölte Traian Băsescuval, hogy kilép a bizottságból, mert elveivel összeegyeztethetetlennek tartja, hogy az államfő beleegyezett kisebbik lánya politikai pályára lépésébe, és elvtelenül támogatja Udrea térnyerését a demokrata-liberális pártban. (Antena3)
MA KÖZZÉTESZIK AZ ÉRETSSÉGI FELADATSORAIT. Tanügymisztériumi források szerint ma teszik közzé a Nevelési, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium honlapján az idei érettségi vizsgákra kidolgozott feladatsorokat. Az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is száz-száz feladatsort ajánlanak, annyi változással, hogy a feladatok alpontjait is részletezik. A vizsgák napján a miniszter három ,,kalapból" húz tételeket, az így kialakuló változatot oldják majd meg országosan. (Nyugati Jelen)
ÚJRA ÚTON. Megszökött Gyergyószentmiklós melletti otthonából — a változatosság kedvéért most édesanyjával együtt — a Blaha Lujza téri késelésről elhíresült gyermek. (HírTv)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.