Több ezer könyv, Kulka János egyéni estje, Szalóki Ági-gyerekkoncert, a Pál utcai fiúk, gyerek- és ifjúsági programok, vetélkedők – csak néhány kiemelt pont az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kínálatából.
Az Erdély legnagyobb könyves szemléjét az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épületében szervezik meg november 13–15. között, és ezúttal is számos járulékos rendezvénnyel csalogatják a marosvásárhelyieket a könyvek közelébe. „Az immár húszéves vásárt idén is a nyitottság, az újítás, a partnerség jellemzi” – nyilatkozta Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, aki elmondta, idén 24 hazai román, 34 magyarországi, 14 céhtag és 27 romániai magyar, 1 szerbiai és 2 szlovákiai kiadónak küldtek meghívót. A Romániai Könyves Céh vezetője szerint az is előfordulhat, hogy túljelentkezés miatt nem tudják elfogadni minden kiadó jelentkezését.
Tavalyhoz hasonlóan, most is kiemelkedő szerepet biztosítanak a költészetnek, így kerül sor a magyar költészet estjére, amelyen Dragomán Györggyel, Péterfy Gergellyel, Szabó T. Annával és Szilágyi Ákossal találkozhatnak az érdeklődők. A könyves szemlét kiegészítő programok egyik kiemelkedő eseménye Kulka János Ez a hely című zenés produkciója.
Ahogyan tavaly születésének 100. évfordulója alkalmából Weöres Sándorra hangolt a vásár, úgy idén az első világháború centenáriuma és a holokauszt emlékév jegyében zajlik a könyves szemle. Ebből az alkalomból kerül sor a Rejtő Jenő műveiből készült felolvasószínházra, és a Király István által jegyzett Radnóti-emlékestre is.
Az elmúlt évek gyerekprogramjainak sikerességére alapozva idén is külön koncerttel fordulnak a legkisebbek felé, Szalóki Ági lép fel legújabb albumának, zenés kiadványának, a Körforgásnak a darabjaival. A gyerekprogramok során a résztvevők megismerkedhetnek az idei gyermekkönyv-újdonságokkal, irodalmi játékokon, mesepedagógiai foglalkozásokon, bábjátékokon, képzőművészeti és alkotóműhelyeken vehetnek részt, ugyanakkor gyermekkönyvtár, előadások, játszóház és gyermektáncház is várja őket.
Nem feledkeztek meg a fiatalokról sem, négy pályázatot hirdetnek: olvasó, kisfilm, irodalmi és fotópályázatot, ezek mellett lesz izgalmas történelmi-irodalmi vetélkedő, színpadi improvizáció, zenés performansz, irodalmi teadélután, és olvasójáték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.