Munkaerőbörze SepsiszentgyörgyönKépesítés nélkülieket kerestek leginkább

2014. szeptember 29., hétfő, Közélet

Még a rendezvény reggeli indítása előtt is jelentkeztek munkaadók, így közel 230 betöltésre váró állásajánlatra pályázhattak a pénteki sepsiszentgyörgyi állásbörzére betérő érdeklődők. Igaz, a kínálat java képesítés nélkülieknek szólt, de szakemberek toborzásával is próbálkoztak mások mellett építkezésben, faiparban és mezőgazdaságban érdekelt helyi vállalkozások képviselői.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Az egy hónappal korábban szervezett hasonló vásár felhozatalát közel hetven szabad munkahellyel múlta felül a pénteki sepsiszentgyörgyi állásbörze, ahová a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal a nyilvántartásban szereplő pályakezdőket hívta, ám az érdeklődők közt egy megyeszékhelyi szakiskola végzős évfolyamának diákjaival is találkoztunk.
Egyetemet végzettek tizenkét ajánlatból választ­hattak, állatorvost, építőipari és készruhagyári mérnököt, biztosítási szak­em­be­reket, szakorvosokat és biológust is kerestek a mun­kaadók, s első ízben hozta nyilvánosságra kínálatát a szakhivatal révén az osztrák Holz­industrie Schweighofer fafeldolgozó, mely többek közt erdőmérnököt is toborzott. Kelemen Tibor munkaügyi igazgató érdeklődésünkre elmondta, a Ré­tyen fűrészüzemet létesítő beruházó eddig ötven háromszéki munkatársat alkalmazott – a börzén hét állást hirdettek meg –, s terveik szerint jövő év áprilisában kerülne az első farönk feldolgozásra új telephelyükön. Leendő munkatársaik képzéséről már működő gyáraikban gondoskodnak, négy-öt hónap alatt készítik fel őket.
Bár elhelyezkedési lehetőségek tekintetében gazdag volt a kínálat (35 cég és vállalkozó fogadta a friss végzősöket), érdeklődésben az augusztusinál szerényebbnek bizonyult a rendezvény, ahol összesen 173 fiatal pásztázta az ajánlatokat. Kelemen Tibor ezt az egyetemre idő­közben sikeresen bejutottak távolmaradásával magyarázta. A szervezők öt új munkaviszonyt jegyeztek, egy fiatal pincérként, ketten egészségügyi asszisztensként dolgozhatnak a következőkben, de egy ácsot és egy állatorvost is alkalmaztak pénteken. Interjú­ra, próbamunkára a következő napokban 28 fiatalt hívnak be a munkaadók.
Egy kézdivásárhelyi vállalkozó igénye nyomán november derekán a céhes városban is állásbörzét szervez a munkaerő-foglalkoztatási hivatal, Ke­le­men Tibor szerint a térségben tevékenykedő készruhaipari gyárak is nyitottak ebben a kérdésben.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2014-09-29: Közélet - Hecser László:

Elek apó ajándéka

Erdővidék legkisebbjei szombaton Kisbaconban Benedek Elek születésnapjára voltak hivatalosak. Az asztalra nem került cukrászsütemény, nem volt gyertya­fújás sem, de aki vállalta a falu bebarangolását, olyan ajándékban részesült, melyet sokáig nem fog elfelejteni: tündérekkel, boszorkányokkal, királylányokkal és királyfiakkal lehetett találkozni, s akinek kedve volt, mesét is hallgathatott.
 
2014-09-29: Közélet - Fekete Réka:

A megelőzés gyermekkorban kezdődik (A szív napja)

Az érelmeszesedés a születéssel kezdődik, a szív-érrendszeri betegségek megelőzéséért pedig már gyermekkortól tehetünk – hangsúlyozta dr. Albert István tegnap A szív napja sepsiszentgyörgyi rendezvényén. A szabadtéri program sétával kezdődött, amelyhez bárki csatlakozhatott, a résztvevők az alkalomból készített léggömbökkel vonultak, hogy népszerűsítsék a megelőzés fontosságát.