Erdély sok évtizedes elrománosítása után Romániát „erdélyiesítené” Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje.
Szilágyi Zsolt a Toró T. Tibor pártelnökkel együtt tartott tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a túlközpontosított és korrupt bukaresti politika helyett az erdélyi hagyományokat terjesztené ki Románia egészére. Úgy vélte, Romániát az adminisztratív és pénzügyi önállósággal rendelkező történelmi régiók szövetségi államává kellene alakítani. Az EMNP jelöltje elmondta, választási kampányában az emberekkel való közvetlen találkozásokat, a velük folytatott párbeszédet részesíti előnyben. Hozzátette, továbbra is fenntartja a Kelemen Hunornak, az RMDSZ államfőjelöltjének címzett meghívását egy nyilvános vitára. Szilágyi Zsolt a kampányt olyan lehetőségnek tartja, mely során az erdélyi magyarság felmutathatja a közösséget foglalkoztató problémákat. Toró T. Tibor pártelnök a voksolást történelmi lehetőségnek nevezte, mely során a szavazók immár két magyar államelnökjelölt és az általuk megjelenített jövőkép közül is választhatnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.