Terrorveszély Németországban és Európában

2007. június 23., szombat, Világfigyelő

Öngyilkos merényletek veszélyére figyelmeztette tegnap a német lakosságot a belügyminiszter. Kevéssel később Franco Frattini, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa úgy nyilatkozott, a fenyegetés egész Európára vonatkozik.

Németország több más állammal együtt jó ideje ,,az iszlamista terrorizmus célkeresztjében" áll — jelentette be a német belügyminiszter, és ismét sürgette, hogy teremtsenek törvényi alapot a személyi számítógépek interneten keresztüli átvizsgálására. A német belügyminisztérium szóvivője közölte, fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a német érdekeltségek elleni merényletek veszélye miatt. A német belügy a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokat megelőzően, 2001 nyarán tapasztaltakhoz hasonlította a mostani németországi helyzetet, hozzáfűzve, hogy ,,akkor a homályos fenyegetések valósággá váltak". Az Európai Unió Rómában tartózkodó igazságügyi biztosa kijelentette, a fenyegetés, amiről Berlinben beszélnek, egész Európára vonatkozik. Franco Frattini elmondta, Afganisztán és Pakisztán határvidékén kiképzett, merényletek végrehajtására kész személyek fokozott mozgását tapasztalták az elmúlt időszakban. Szerinte egyetértés van Európában arról, hogy a nyáron sem szabad lankadnia a terroristák kiszűrésére irányuló figyelemnek. Előzőleg a ZDF német közszolgálati adón egy szakértő elmondta: a berlini kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy Németországból tíz-tizenkét személy afganisztáni és pakisztáni iszlamista kiképzőtáborokban járt. Hármat közülük — köztük két kifejezetten veszélyesnek tartottat — letartóztattak Pakisztánban, közvetlenül azelőtt, hogy visszautaztak volna Németországba. Nemrég az ABC amerikai televízió bemutatott egy videofelvételt, amelyen fiatalemberek egy pakisztáni területen működő kiképzőtáborban kinyilvánítják, hogy készek öngyilkos merényletben az életüket áldozni. Nagy-Britannia és Kanada mellett Németországot említették lehetséges célpontként.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2007-06-23: Világfigyelő - x:

Hosszú, forró csúcs

Angela Merkel német kancellár, az EU soros elnöke intenzív kétoldalú tárgyalásokkal próbál kiutat találni a brüsszeli csúcsértekezletet egyelőre mozdulatlanságra kárhoztató helyzetből: tegnap négyszer is megbeszélést folytatott Lech Kaczynski lengyel államfővel, miközben találkozott a többi ,,problémás" ország (Nagy-Britannia, Hollandia, Csehország) vezetőivel is.
2007-06-23: Világfigyelő - x:

Titkos CIA-dokumentumokat tesznek közzé

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egykori törvényellenes akcióira derül fény abból a több száz oldalnyi titkos dokumentumból, amelyet az amerikai hírszerzés vezető hivatala hamarosan nyilvánosságra hoz. Tehát jövő héttől kutathatóvá válnak az okmányok az ügynökség által a hidegháború idején az 1950—70-es években elkövetett súlyos törvénysértésekről.