Egy erdőrészlet. A nap még lobog.
Kitárja titkos értelmét a táj.
A fákon tolvaj szarkák csörögnek,
nem vehet rajtuk erőt a homály.
Itt gomolyog az erdőink fölött,
újjászületik akvarelleden.
Nem nyelhetik el a sunyi ködök,
viharok, esők sohasem, hiszen
lapjaidra már átmentetted őket,
a házakat is, a reménykedőket.
Egy vágottasból rejtőzködő árnyak
tűnnek fel és a vízmosás fölött
lebegnek el, bíborvörös ködök
sem rejtetik a felmagasló fákat.
