Lexikális jellegű, hiánypótló kiadványt jelentetett meg a Temesvári Magyar Nőszövetség, a kötetet október 22-én Sepsiszentgyörgyön is bemutatják. A magyarság emlékjelei a Bánságban című, háromnyelvű könyv szerzője Szekernyés János író, műkritikus, helytörténész, aki a bevezető tanulmányban végigkalauzolja az olvasót e hányattatott múltú térség történelmén, felidézi a legjelentősebb kulturális és tudományos megvalósításokat.
A hétszáz oldalas könyv a történelmi Bánságban még meglévő vagy valaha létezett magyar vonatkozású történelmi, kulturális, tudományos emlékjeleket és emlékhelyeket mutatja be magyar, román és angol nyelven, színes fotókkal, valamint régi képeslapokkal illusztrálva. Szász Enikő színművész, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a kötet szerkesztője és kiadója szerint a kiadvány célja bizonyítani, hogy a történelmi Bánság egységes földrajzi entitás, és magyar történelmi-kulturális szempontból egyazon szellemi hagyaték hordozója. A könyv ismerteti a magyar etnikum térségbeli jelenlétének, hányattatásainak históriáját, amellyel elsősorban a más nyelvűeknek kívánja bemutatni a Bánság történelmét. Szekernyés János bevezető tanulmánya egyfajta történelmi, kultúrtörténeti visszapillantó, amit a Magyarországon maradt kilenc, Szerbiához került harmincöt és Romániához csatolt hatvannyolc település és ezek magyar emlékhelyeinek, jelentős személyiségeinek bemutatása követ. A tájékozódást térképek segítik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.