Nem mindennapi szüretet tartottak az aldobolyi óvodában. Az őszi mulatságra meghívták a sepsiszentgyörgyi Csipike Napközi Otthon Süni csoportját is, a rendezvényen szórakoztak, ismerkedtek, barátságot kötöttek a két tanintézmény óvodásai, az őket kísérő pedagógusok.
A vendégeket Tófalvi Csaba igazgató fogadta, köszöntötte. Örül, hogy a két óvoda között partnerkapcsolat körvonalazódik – mondta a csipikéseknek. A megyeszékhelyiek körbejárták az aldobolyi óvodát, s meglepődtek, hogy falun ilyen körülmények között tanulnak a gyerekek. Külön élményt nyújtott a nagy udvar, a szabadtéri játéksor (felvételünk).
A gyerekek szorgalmasan hordták szét az összesepert száraz leveleket, igaz, a levélcsatában nem hirdettek eredményt. A helybeliek saját udvarukról szedett szőlőt hoztak a találkozóra, a kipréselt szőlőlevet élvezettel szürcsölték az apróságok. De a legnagyobb sikere a zsíros kenyérnek volt, melléje zöldhagymát szolgáltak fel. Az eseményen részt vettek az aldobolyi óvoda román tagozatos óvodásai is, nagy részük beszél magyarul, de a szervezők úgy vélik, az etnikumközi kapcsolatok alakítását nem lehet elég korán kezdeni. Az intézmények közötti kapcsolatépítés folytatódik, a Csipike óvoda saját otthonába, Sepsiszentgyörgyre hívta az aldobolyiakat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.