A 2014-es esztendő két szomorú, kerek számú évfordulóra emlékeztet: száz évvel ezelőtt kezdődött el az első világháború, és hetvenöt éve annak, hogy kitört a második világháború. Ez a két emberöltő, a költő szavaival élve, emberölővé vált.
Vagyis egyformán lettek hősök azok, akik az első, és azok is, akik a második világháborúban haltak meg. Nagy különbség nincs a két öldöklés között. Történelmi tény, hogy a második világháborúban több civil áldozat volt (holokauszt, Európa városainak bombázása), több repülőgép, tank, tengeralattjáró stb., de mindkét háború áldozatainak emlékét egyformán örökre szívünkbe zártuk, tisztelettel és kegyelettel ápoljuk a földet, ahol nyugszanak.
Mindezek azért jutottak eszembe, mert a minap egy megható, őszinte levelet kaptam, ennek sorait szó szerint idézem:
,,Mélyen tisztelt dr. Szőts Dániel úr! Özv. Szabó Károlyné szül. Bogyor Anna vagyok, 1934. július 27-én születtem. A Háromszék napilap augusztus 21-i számában olvastam az Úz völgye, nem felejtünk című cikkben, hogy voltak olyan családok, amelyek kiásták és hazavitték szeretteiket. A mi falunkba, Bibarcfalvára is két hősi halottat hoztak haza, Bogyor Áront és Szász Józsefet. A temetőben a sírkövük mellett kétoldalt egy-egy ágyúgolyó, a sírkő tetején a sisak emlékeztet, hogy hősi halált haltak. Életüket áldozták a hazáért.
1945 tavaszán hozta haza lovas szekérrel id. Jakab Béla bácsival a Jóska bácsi fia, és aki eltemette Gyimesbükkön, Veres Károly bácsi. Jóska bácsit a fia megismerte a kipödört nagy bajuszáról és az itthonról vitt mellényéről. Jóska bácsi aknára lépett, mind a két lábát leszakította. Pár nap után a seb befertőzött, és meghalt. Áron bácsi fejlövést kapott. Édesapám, Bogyor Balázs is ott volt az Úz-völgyi harcokban, ott írta utolsó levelét (amelyben elbúcsúzott tőlünk). Hátrahagyta a csángó asszonyoknak, hogy juttassák el hozzánk. Jakab Béla bácsitól küldték el. Édesapám hosszan harcolta Magyarország területét. Megsebesült, és Zalaegerszegen volt kórházban. A betegszabadságot Pápán a rokonoknál töltötte. És az utolsó ütközetben halt hősi halált (ha jól emlékszem) 1945. április 2-án, nagypénteken.
Pihenjenek békében. Emléküket szeretettel őrizzük. Megköszönöm, hogy elolvasta levelemet.
Tisztelettel, Szabó Anna, Bibarcfalva, szeptember 20.”
Ez a levél is felhatalmaz minket, akik a második világháborúban harcoltunk, hogy az Úz-völgyi sírkert ,,rehabilitációját” az erdélyi kutatócsoport-egyesület ne egyoldalúan, önkényesen végezze, hanem fogadja el az értelmes és értékes tanácsokat a még életben lévő leszármazottaktól, testvérektől, gyermekektől, unokáktól, sőt, dédunokáktól. A jelenlegi sírkert helyes neve ugyanis: Úz-völgyi vegyes haditemető, ahol békésen nyugszanak egymás mellett az első és második világháború hősi halottai és az Úz-völgy telep egykori lakói.
