Magyarországról vitáztak az EP plenáris ülésén

2014. október 23., csütörtök, Világfigyelő

Éles szócsaták jellemezték a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi helyzetéről kedd este folytatott plenáris vitát az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén, a képviselők zömmel pártállásuknak megfelelően bírálták, illetve méltatták a magyarországi viszonyokat.
 

A vitában a legélesebb hangon a liberálisok, de velük együtt a szociáldemokraták és zöldpártiak is felvetettek olyan kérdéseket, mint az igazságszolgáltatás függetlensége, a média szabadsága, ez utóbbival összefüggésben a reklámadó ügye, továbbá az egyes civil szervezetekkel szembeni hatósági fellépés. A néppárti és a konzervatív képviselők – köztük elsőként a néppártiak vezérszónoka, a spanyol Esteban González Pons – azt emelték ki, hogy a vádak az idei magyarországi választásokon vesztesnek bizonyult baloldal politikai egyoldalúságából fakadnak. Tanja Fajon szlovén szociáldemokrata képviselő szomorúságának adott hangot amiatt, hogy ismét Magyarország­gal, az európai normák magyarországi megsértésével kell foglalkoznia az EP-nek. A holland liberális Sophie in ‘t Veld arról beszélt, hogy nem kizárólag egyes magyar jogszabályokkal van baja, hanem azt látja, hogy az – akár jogszerű – előírások egész rendszere összességében a pluralizmus ellen hat. Szerinte a következő Európai Bizottságnak az eddiginél határo­zottabban, „kevésbé jogászkodóan” kellene eljárnia. A radikális baloldali francia Marie-Christine Vergiatnak Bal­czó András, a Jobbik képviselője azt a kérdést szegezte, miért gondolja, hogy egy demokráciának liberálisnak kell lennie.
A vita további részében ezután többször visszatért a liberalizmus, a liberális és az illiberális demokrácia, illetve a keresztény szellemiségű demokrácia és a kereszténydemokrácia fogalmának eltérő értelmezése a különböző pártállású képviselők részéről. A KDNP-s Hölvényi György azt kérdezte a holland liberális Judith Sargentinitől, olvasta-e valójában Orbán Viktor kijelentéseit ezzel kapcsolatban. Sargentini azt mondta, tiszteli a kereszténységet, de tisztel más értékeket is. A szintén hollandiai, szociáldemokrata pártállású, Kati Piri EP-képviselő Szájer József néppárti frakcióalelnökkel került vitába ebben a kérdésben, amikor úgy foglalt állást, hogy a demokrácia akkor is liberális, ha keresztény. A néppárti sorból kilógott a luxemburgi Frank Engel, aki azt mondta: a magyarok különleges emberek ugyan, de annyira nem, hogy képesek legyenek feltalálni az olyan keresztény demokráciát, amely illiberális. Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője azt a szemrehányást tette Sophie in ‘t Veldnek, hogy az ülés előtt néhány perccel még kedélyesen beszélgetett Szájer József és Gál Kinga fideszes EP-képviselővel. A holland liberális képviselőnő azzal vágott vissza, hogy ő valóban szokott nézeteket cserélni olyanokkal, akikkel több kérdésben nem ért egyet, ugyanis erről szól a demokrácia. Szájer József szintén biztosította Morvayt afelől, hogy ő is tud vele civilizáltan beszélgetni. Külön szópárbajt vívott egymással Ujhelyi István MSZP-s és Schöpflin György fideszes EP-képviselő. Schöpflin azt kifogásolta, hogy Ujhelyi előzőleg Orbán-rezsimről beszélt, miközben rezsimnek nem demokratikus rendszereket szoktak nevezni, márpedig a Fidesz a demokratikus választások győztese. Ujhelyi szerint az új hatalmi szerkezet kiépítésének jellemzői indokolttá teszik a rezsim szó használatát. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy ennek a 2018-as választások után véget fognak vetni.

Tőkés László EP-képviselő közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az újabb kirívó támadásokra nemzeti ünnepünk, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának előestéjén került sor. Tőkés strasbourgi hozzászólásában is kifejtette, elítéli a  nyolc évig hatalmon volt szocialista kormányok és az Orbán Viktor vezette kormány európai megítélésében használt kettős mércét. Azok, akik egykor szótlanul eltűrték a Gyurcsány-rezsim európai szabályszegéseit és népellenes diktatórikus cselekményeit, most harsány türelmetlenséggel „védelmezik a demokráciát és a jogállamiságot” a rendszerváltoztató kereszténydemokrata Fidesz-kormány ellenében – mutatott rá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2014-10-23: Közélet - Dr. Szőts Dániel:

Két világháború egy évszázadban

A 2014-es esztendő két szomorú, kerek számú évfordulóra emlékeztet: száz évvel ezelőtt kezdődött el az első világháború, és hetvenöt éve annak, hogy kitört a második világháború. Ez a két emberöltő, a költő szavaival élve, emberölővé vált.
2014-10-23: Világfigyelő - Mózes László:

Röviden

Navracsics az Európai Bizottságban
Megszavazta az Európai Parlament (EP) tegnap Stras­bourgban a Jean-Claude Juncker volt luxemburgi néppárti miniszterelnök által vezetett új Európai Bizottságot, amelyben Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos lesz.