Más nevében írtak Zalánból

2014. október 24., péntek, Nyílttér

Kézzel írott, szabályosan megcímzett, felbélyegzett, postán érkezett levélről derült ki, hogy nem az írta, akinek a neve és lakcíme feladóként szerepel a borítékon. A pecsét szerint október 8-ai küldeményben azt teszi szóvá egy zaláni lakos, hogy az Alszeg utcát és a hidat egyszer sem javították meg. 

Az aláírás jól olvasható: Meszics Ferenc id. A levél szerkesztett változatát az október 17-ei Háromszék­ben Az utca hangja rovatban közöltük – aznap kiderült, hogy visszaélés történt: nem Meszics Ferenctől származik, és a panasz is alaptalan, a kérdéses hidat éppen javítani kezdték.
Mentségünkre annyit tudunk felhozni, hogy a névvel és címmel írott levelek esetében nem gyanakodunk megvezetésre, és nem ismerhetjük minden olvasónk kézírását. Sem eszközeink, sem lehetőségeink nincsenek minden egyes levélíró kilétének felderítésére, jóhiszeműen adtunk közre egy valósnak tűnő észrevételt. A beérkező panaszokkal, véleményekkel nem mindig értünk egyet, de szólásszabadság van, ezeket is közreadjuk. Névtelen vagy álnéven írott levelek, személyeskedések közlésétől lapunk mindig is elzárkózott, a más nevében való vitézkedést pedig különösen aljas fogásnak tartjuk, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk a rendőrségen. Reméljük, az elkövető kilétére is fény derül (a kézírás könnyen azonosítható).
A joggal felháborodott Meszics Ferenctől és a polgármester úrtól pedig ezúton bocsánatot kérünk.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-10-24: Nyílttér - :

Az utca hangja

Id. TOMPA GYÖRGY, Sepsiszentgyörgy. A 2014-es év folyamán kétszer voltam a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház sebészeti osztályának betege, és amit ott tapasztaltam, arról csak jót mondhatok. Tisztaság van, a betegek gondozása, a személyzet viselkedése, a rájuk bízott munka minősége kifogástalan.
2014-10-24: Nyílttér - Józsa Zsuzsanna:

Kegyeleti hely Kovásznán

A Mária évében dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek október 18-án szabadtéri szentmisét mutatott be, és felszentelte a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis életvédő társaság által készíttetett Magzat keresztútját, mely a meg nem született gyermekeknek állít emléket Kovásznán, a Timár utca 39/C szám alatt.