Id. TOMPA GYÖRGY, Sepsiszentgyörgy. A 2014-es év folyamán kétszer voltam a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház sebészeti osztályának betege, és amit ott tapasztaltam, arról csak jót mondhatok. Tisztaság van, a betegek gondozása, a személyzet viselkedése, a rájuk bízott munka minősége kifogástalan.
Az orvosok magas szinten művelik a gyógyítást, jómagam dr. Erdélyi István sebész főorvosnak és dr. Jakab Emese főorvosnak tartozom külön köszönettel felgyógyulásomért. Sok sikeres műtétet kívánok nekik továbbra is, hogy minél több betegen tudjanak segíteni.
HANGAI JÁNOS, Sepsiszentgyörgy. Erős fogfájással érkeztem haza az elmúlt hétvégén Németországból, és nagy meglepetésemre sehol nem találtam nyitott fogorvosi rendelőt. Összejártam a várost, és két közeli faluba is kimentem, de hiába, még útbaigazítást sem kaptam. Szétnéztem az interneten, és végül Brassóban kötöttem ki, ahol minden további nélkül azonnal kihúzták a fogamat. Az EU-s biztosítókártyámat azonban nem fogadták el, mert Kovászna megyében fizetem, így kénytelen voltam lepengetni 200 lejt az ellátásért. Már az is bosszantó, hogy 1500 kilométeres vezetés után még Brassóba is el kellett mennem olyan állapotban, de még felháborítóbb, hogy azt a biztosítást, amit Németországban szó nélkül elfogadnak, a szomszéd városban visszadobják. Ha csak a megyére érvényes, akkor legyen itt is fogászati ügyelet éjjel és a hétvégeken, akár a kórházak sürgősségén! Háromszéken közel annyian élnek, mint Brassóban, nem hiszem, hogy nincs szükség állandóan elérhető fogorvosra!
J. E., Sepsiszentgyörgy. Az október 17-ei Háromszékben olvastuk a mozi átalakítására és korszerűsítésére vonatkozó nagyszerű tervet, amiért dicséret illeti a városvezetést. Azt is olvastuk, hogy a parkoló sarkán évek óta elhagyott fabutikot végre sikerült lebontani. Mögéje azonban nem néztek az illetékesek, mert akkor észrevették volna, hogy egy műanyag vécét is ottfelejtett valaki a tavasszal (állítólag az útjavító cég, amely már rég máshol dolgozik), és ezt most mindenki használja, de senki sem takarítja. Délelőtt még valamennyire elfedik a parkoló autók, de mikor elmennek, ott marad a gyönyörű zöld bódé, ajtaja is nyitva, úgy szennyezi a környéket. Nem kellene megvárni, amíg tartalma kifolyik, így is valóságos kolerafészek. Kérjük, intézkedjenek az elszállításáról, és előre is köszönjük ezt!